I.15.- Remény...

Cameron

*1. Órával később *

Itt állok életem szerelem előtt, aki mit sem törődve velem kémleli a tájat az ablakon keresztül. Halk léptekkel közelítettem meg az asztalnál támaszkodó lányt. Annyira összetört, és kiszolgáltatott volt! Szemei pirosak, ajkai cserepesek, s szárazak voltak. Édes mosolya sosem volt látható arcán. Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni ahhoz, mennyire is tökéletes ez a lány számomra. Akaratlanul is visszamentem a múltban azokra a napokra, amit együtt töltöttünk, boldogan. Segíteni akartam neki, de miként kellene?
- Emilie. - szólaltam meg halkan, s meg akartam érinteni a vállat, de elhúzódott tőlem.
- Kérlek, beszélj hozzám! - könyörögtem a lánynak.
- Menj el, Cam! - morogta az ablak elé állva. - Mondtam, hogy menj el...-Megforgattam a szemem, megragadtam karját, és kényszerítettem, hogy felém forduljon. Kék íriszeit dühösen meresztette rám, aztán ki akarta tépni karját szorításomból, amit meg is tett. Fújtatva túrtam barna tincseim közé, míg aggódó pillantásokat intéztem a lányra.
- Menj! - mutatót az ajtóra. Könnycseppek folytak le arcán, de nem mozdultam. Nem hagyhattam magára pont most. Lehet önzőség, de vele akartam maradni, ölelésemben akartam tartani és elmondani neki, hogy rám mindig számíthat. Hogy megváltoztam, és semmilyen őrültséget nem fogok elkövetni újra.
- Nem megyek, Emilie! - álltam elé magabiztosan és kezeit enyéimbe vettem.
- Hát nem érted? - kiáltott rám, majd elhúzta kezeit.
- Ha a közelembe vagy, nem múlik el a fájdalom. Bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani! Nem tudok benned megbízni, túl sokszor csalódtam benned, ezért nincs szükségem
rád! - Most pedig hagyj magamra kérlek, és felejtsük el egymást. Nincs szükségem még több fájdalomra - mondta olyan rideg hanggal, hogy a hideg végigfutkosott bőrömön. Kezeimet hanyagul ejtettem testem mellé, míg könnyes tekintettel figyeltem a nekem háttal álló lányt. A szívem összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. És most végre rájöttem, már semmit sem tudok helyrehozni, senkitől nem fogok tudni bocsánatért esedezni. Elvesztettem életem legnagyobb szerelmét, és vele együtt minden reményem is...
- Emilie, kérlek! - húzottam közelebb hozzá. Arcát két kezem közé vettem, nem hagyva hogy elpillantson tőlem.
- Elrontottam, tudom. De kérlek, bocsáss meg! - suttogtam arcához hajolva. Szemei pirosak voltak a könnyektől. Átöleltem. Megfeszült érintésemre, karjait lazán tartotta maga mellett. Nem vártam, hogy visszaöleljen, nekem annyi is elég volt, hogy én ölelhettem. Fejemet nyakába fúrtam, s próbáltam minden szeretetem átadni neki. Elmosolyodtam, amint megéreztem kezeit derekamon, amik egyre szorosabban öleltek. Testünk egymásnak feszült, mire pillangóim vad táncot jártak gyomromban. Nyakhajlatomba bújtatta arcát, meleg lehelete csiklandozta bőrömet.
- Nem tudom elfogadni, hogy így el mentél, hogy el sem búcsúztál, meg sem magyaráztad a dolgokat, hogy hová mész. Gyűlöllek, amiért ezt tetted velem.-morogta.
- Sajnálom! Mindent elmondok!- szorítottam erősebben magamhoz.
- Ez az utolsó esélyed!- bújt ki szorításon közül és szúrós tekintettel nézet rám. Elmosolyodtam, majd újra karjaimba zártam a lányt.
Mindent elmagyaráztam neki, mindent amiről tudnia kellet.

EMILIE

Egy utolsó esélyt kap! Semmi többet! Ez volt az utolsó, amit kaphatott!
Szorosan öleltük egymást még egy jó ideig, aztán leültünk együtt az ágyamra, hogy megbeszéljük a történteket.
- Rick itt van?-döbbenek meg.
- Igen! Ezért mentem el. El akartam mondani, csak sietnem kellet. Sajnálom!-hajtotta le a fejét.
- Semmi baj! Lényeg, hogy már tudom!- ölelem át, és elmosolyodok.
- Szeretlek!- csókol meg.
- Én is!- simítom meg kezem arcán.
- Hagy engeszteljelek ki.- fogja meg kezemet.
- Rendben!-bólintok hevesen.

Levitt a nappaliba, majd az ajtót kinyitva hívott egy taxit. Meg mondtuk a sofőrnek, hogy hova szeretnénk menni, és ő mosolyogva el vitt minket a vidámparkba, Cam adott neki egy kis borravalót és már mentünk is be. Amikor az ablakhoz értünk, Cam megvette a jegyeket, és az egyik szalagot a karomra ragasztotta, a másikat pedig a sajátjáéra. Végre bemehettünk, én meg úgy örültem, mint egy kis gyerek. De éppen nem volt rá időm, hogy zavarjon, mert olyan régen nem voltam már vidámparkban.
-Hol kezdjünk? - próbált visszafojtani egy mosolyt, melyet az én túlságos gyermeki lelkesedésem váltott ki belőle.
-Hm, óriáskerék? - kezdtem valami egyszerűbbel. Végignéztem a hatalmas parkon, és rengeteg játék volt szétszórva. Nehéz lesz mindent kipróbálni, de rajta voltam.
Mosolyogva indultunk el kézen fogva az óriáskerék felé. Megvártuk, amíg leér egy kis kapszula, amibe be tudtunk szállni. Nyitott volt, teljesen szép kilátás nyílt a városra. Így még hatalmasabb volt a város.

- Ez gyönyörű - fordultam a fiú felé, aki velem szemben ült, és csak bámult rám.
- Szerintem is gyönyörű vagy - csusszant át mellém, és szorosan átölelt. Mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára, ő pedig a fejemre.
Már majdnem a tetején voltunk, és mi csak beszélgettünk, és beszélgettünk. Mire mentünk egy kört az óriáskeréken, teljesen elzsibbadt a lábam, pedig még csak most következett a java. Ahogy kiszálltunk, és szilárd talajt éreztem magam alatt, mintha ezer tű szurkálta volna a lábam.
Cam javaslatára a hullámvasút volt a következő célpontunk. Rettentően hatalmas, kanyargós volt. Beültünk egy kocsiba, magunkra csatoltuk az övet, és vártuk a sorsunkat. Hogy végre elinduljunk. Kis nyomást lehetett érezni, amikor elgördültünk a helyünkről. Mögöttünk pár tizennégy év körüli lány nyomban sikoltozni kezdett. Mi lesz velük ha vetünk egy átfordulást is? Elmosolyodtam, és megszorítottam Cameron kezét.
Hát a végére mi is - legalábbis én igen - visítottam, de nagyon jó volt. Sosem voltam még vele vidámparkban, de azért ő is úgy lelkesedett mint én.
Teljesen megfeledkeztem mindenről, csak Cam-re koncentráltam, meg persze a vidámparkra.
A következő amit kipróbáltunk közös elhatározással a szellemvasút volt. Oké, bevallom, eléggé megijedtem párszor, de mentségemre legyen, hogy Cam is.
Aztán mentünk minden hülyeségre, és rengeteg képet is csináltunk. Utoljára a dodgemet hagytuk. Cam befizetett 2 menetre, és mindketten választottunk egy-egy kocsit. Én egy pirosat választottam, Cam pedig egy kéket.Elindult a menet, én pedig mosolyogva, és ajkamat harapdálva kezdtem el üldözni Cam-et. Volt még tíz másik ember, akik a pályán voltak, de mi csak egymásra koncentráltunk. Ő is belém jött, én is belé, és rengeteget nevettünk. Megfeledkeztem az élet nagy gondjairól.Miután a lehető legtöbb dolgot kipróbáltuk, elmentünk az édességárusokhoz, és vettünk vattacukrot.
-Istenem, ilyet is de régen ettem már - mosolyodtam el.
-Többet kéne kiruccanunk, én nagyon jól éreztem magam veled. És dodgemben verhetetlen vagy - ismerte be Cam, aztán átkarolta a derekamat.
-Haha, én is jól éreztem magam, nagyon. Köszönöm, hogy elhoztál - bólogattam, miközben egy újabb színes pihét tömtem a számba.
-Semmiség - húzta féloldalas mosolyra a száját, tekintetével az enyémet fürkészte.
Nyomott egy csókot ajkaimra, én pedig belemosolyogtam, és viszonoztam.
-Ó, még valamit akartam - húzott vissza finoman, amikor indulni készültünk. kérdőn ránéztem, és hagytam, hogy vezessen. A céllövöldénél kötöttünk ki, én pedig még mindig nem sejtettem, hogy mit is akarhat. Befizetett 3 dobásra. A nehezebb szintet választotta, amelyet másodjára sikerült is megoldania, ledöntötte az összes sörös dobozt.
-Melyiket kéri? - kérdezte vidáman az eladó a nagy plüssállatokra mutatva. Kiválasztott egy nagy barna macit, és felém fordult. Átadta nekem, én pedig boldogan fogadtam el a macit.
-Köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára. Hihetetlenül aranyos.
-Mivel tudnám viszonozni ezt a sok mindent, amit teszel értem? - néztem fel mélybarna szemeibe.
-Annyi elég, hogy itt vagy nekem - suttogta fülembe, és megölelt. A meghatottságtól könnyek szöktek a szemembe. Belefúrtam arcom mellkasába, karját szorosan átöleltem. Akkor vettem igazán tudomásul, hogy ez a fiú nagyon szerethet engem. Úgy amilyen vagyok. Néha kócos hajjal, morcosan, és smink nélkül is. Nekem pedig ennél nem kellett több.

-Sétálunk, vagy hívjak taxit? - kérdezte, amikor elhagytuk a kijáratot.
-Sétáljunk - mondtam egyértelműen, mert imádok a friss levegőn sétálni. Egy hatalmas macival a kezemben sétáltam, és az sem zavart, hogy megbámulnak. Mert Camerontól kaptam, és ez mindennél fontosabb nekem. Most már úgy érzem, megbízhatók benne, és nem kell már csalódnom. Remélem, most már minden rendben lesz, mert nem élném túl, ha ismét elveszíteném! A mai napot nagyon élveztem, és elfelejtette velem, a régi rossz napjaimat.

-Min gondolkoztál annyira édesem? - mosolygott rám Cam, és megigazította a haját, ami abból állt, hogy megrázta, és a kezével eligazította.
-Semmin. Az életen - feleltem még mindig merengve, mire akaratlanul is felnevetett.
-Most mi van? - nevettem el én is magam, és finoman a vállába bokszoltam.
-Semmi.
Az út további része csendesen telt, de ez nem kínos,hanem az a kifejezettel jóleső csend volt.
Már szavak nélkül is megértettük egymást.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Boldog Új Évet kívánok, kedves olvasók! Legyen szebb a 2016-os évetek! Ahogy látjátok megjött az új rész! Remélem tetszik és kapok egy-két megjegyzést és pipát új év alkalmából! Jöhet hideg-meleg!
Puszillak titeket, Betty

I.14.- Miért?

Cameron mézédes csókját bugyuta csengőhangja szakította meg. Szememet megforgatva húztam el magam tőle. Kivette zsebéből a telefonját, majd felállt a plédről és tovább ment hogy ne halljam beszélgetésüket azzal a bizonyos személlyel, aki fontosabb volt neki mint én. Pár perc beszélgetés után visszatért komor arccal. Választ vártam, de csak ment előre. Utána szaladtam, és választ vártam tőle ki volt az, és hogy mit akart?!

- Most hová mész?-húztam vissza bőrkabátja ujján keresztül. Magamhoz húztam, mire nyomott egy puszit fejem tetejére. Az egész nagyon furcsa volt és ijesztő. Mint aki meghalni készült olyan érzések játszódtak le bennem.
- Szólalj már meg, kérlek!-arcomon már folytak le keserű és kövér könnycseppjeim.Nem érdekelte, csak eltolt magától és elment. Kevés voltam ahhoz hogy a sötétbe kint maradjak egyedül, így sötétedés előtt haza fele igyekeztem és gondolkoztam hol rontottam el. De csak remélni tudtam hogy mire haza érek Cam is otthon lesz már. Lenyomva a kilincset szomorúan tapasztaltam hogy ő nincs otthon. Plédet és a kosarat amiben ott voltak a szeretettel készített szendvicsek letettem az ajtó elé, és a cipőmet is lerúgtam lábamról majd szomorúan rohantam fel a szobánkba. Belépve a helyiségbe éreztem Cameron illatát és láttam magam előtt szokásos mozdulatait. A remény még bennem motoszkált, és a kérdéseimre való válaszok is érdekeltek. Telefonomat megragadva tárcsáztam a barátomat. A telefon sípolást jelzett. Egyértelművé vált, hogy nem hiányzom neki, és nem kíváncsi rám. Az ágyam szélére ültem, és remegő kézzel túrtam bele kósza tincseim közé. Felemelve a fejemet magammal szemeztem a tükörbe. A fejem égni kezdett és tudtam, hogy bármikor olyat tehetek, ami nem váll rám. Nem is történt ez másképp. Jobb kezemet ökölbe szorítva, minden erőmet beleadva beleütöttem a tükörbe, ami megrepedezett, majd lehullott. Kezemen apró hegek keletkeztek, majd mindegyikből a vér is kibuggyant.
- A francba!- ráztam meg sajgó kezemet. Fájt, de nem jobban mint a szívem Cameron miatt. Ha itt lett volna, ez mind nem történik meg, és adna rá egy puszit amitől, majd azt hinném elmúlik, és úgy érezném hogy a vérzés is elállna. A kezem lüktetni kezdett, és szúrásokat éreztem. Megijedtem a meg nem szűnő vérzéstől. Lerohantam rongyért és jégért. De ez mind hiába volt.A lerúgott cipőmet lábamra vettem, majd leakasztva a falról a kocsim kulcsát beszálltam, és elfordítottam. Gázt adva a gépjárműnek elindultam önszántamból a kórházba, és persze szitkozódtam hogy-hogy lehettem ilyen buta és hirtelen haragú, na meg persze totál nem normális hogy esélyt adtam Cameron-nak, aki ismét átvert, megbántott és még miatta is siettem be a kórházba. Az orvos lefertőtlenítette, bekötötte és persze kiszedte a szilánkokat. Felállva az ágyról furcsa érzést éreztem. A látásom elhomályosodott és a fejem is fájni kezdett, majd még az egyensúlyomat is elvesztettem.

Hangos csipogásra és fejfájásra ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemeimet ami eléggé nehezemre esett. Jobbra, majd balra tekintettem. Bal oldalon egy zacskó lógott, aminek vége a kezembe ért véget. A jobb oldalamon hangosan csipogott a gép, melynek zsinórjai rám voltak szerelve, és figyelték a szívem illetve a légzésem funkcióját. Úgy véltem a masina elromlott, hiszen nem éreztem a szívem dobogását csak a fájdalmat, amit okoztak ismét. Felültem az ágyamba amikor az orvos nyitott be hozzám látogatóba. Tollával írogatott mindenfélét.

- Mi történt doktor úr?-kérdeztem.
- Kezét ápoltuk, majd elájult! Most már nem nagy ügy, de ezelőtt pár órával az volt!-nyugtatásnak szánta. Bólogattam és egy mosolyszerű valamit is ejtettem. Az orvos a kis szekrényre tette a recepteket, ami jó a kezemre, és a fejem zúgására.
- Értesíthetek valakit?-nézett rám.
- A barátomat!-vágtam rá.
- Meg a nagyimat!
Az orvos az ölembe adta a kis füzetét, amire felírtam mind a két telefonszámot. Ez az egész baleset csak egyre volt jó. Újra érzéseket keltett bennem, és hittem hogy majd Cameron az ájulásom és a kezem vérzése hallatán, majd lelkifurdalása miatt megjelenik és bocsánatot kér tőlem a hibái elkövetése miatt. De ez nem történt meg. Nagyimon kívül senki nem jött be a poros és dohos szagú kórterembe.

- Hát mit csináltál magaddal édes lányom!-érdeklődött a nagyi feszülten.
- Buta voltam!-sóhajtottam. - Cameron?- kérdezem remény teli arccal.
- Nincs!-rázta meg a fejét. Szemem gödrei újra megtelt, pedig már azt hittem hogy elfogytak a pimasz könnyeim, de ez cseppet sem így volt. Fogalmam se volt mi lesz ezek után, de azt tudtam hogy Cameron-ra pipa voltam, és tudtam mi lesz a sorsa. Talán ideje volt bosszút tervelni.

Szerencsére a vér látványától ájultam csak el, így nem volt semmi bajon, amit felfedeztek volna rajtam. Dr. Jongens haza is engedett, de mondta vigyázzak magamra a későbbiek során. Egy aprót bólintva, hagytuk el a kórházat, majd a kocsiba ülve indultunk meg haza. Még mindig nagyon pipa voltam Cameronnal. Szó, se beszéd nélkül elment, ott hagyva engem. Megígérte, hogy minden rendben lesz. Azt mondta most már nem fog hazudni, de tévedtem. Még csak most kaptam vissza és már elmegy. Egyszerűen nem értem. Miért csinálja ezt? Miért?!? A vezetésre sem tudtam koncentrálni. Nagyinak át adtam a kormányt, mielőtt még bajunk eshetett volna. Kiszállva a kocsiból, megpillantok egy furcsa alakot nem messze tőlünk. Nagyi bemegy a lakásba. Én az alak felé haladok osonva, hogy ne vegyen észre. Egy sűrű magas bokor mellé bújok. Figyelem a magas, nagy darab férfi alakot. Vizslatni kezdtem körvonalát. Fekete bőrdzsekit visel, fekete nadrággal. Nyakán egy furcsa ábrájú tetkó található. 40 év körüli lehet. Arcát még nem látom. Egy másik srác is megjelenik mellette. Beszélgetnek. Próbálom kivenni, hogy miről, de túl messze vannak, ahhoz, hogy halljam őket. A vékony, magas srác egy dobozt cipel be a házba. Új szomszéd. Furcsa. Kicsit ijesztőek, úgyhogy jobb ha résen leszek. Még egyszer a rájuk pillantok, majd haza felé veszem az irányt, mintha semmi sem történt volna. Körülnézek, majd a küszöböt átlépve megyek be a házba. A cipőmet leveszem, majd a szobámba haladva, bemegyek a fürdőbe lezuhanyozni. Lemosom magamról a kórházi szagot, majd mikor kész vagyok, magam köré csavarok egy törülközött. Kinyitom a fürdőajtót és a szekrényhez sétálok. Belepillantok egy pillanatra a tükörbe. Ijedten fordulok az ágyamhoz, mikor megpillantom azt az embert, aki megbántott.

- Mit keresel itt?- hangom kicsit se volt kedves felé. Túlságosan haragszok most rá.
- Bocsáss meg, hogy csak így elrohantam!- áll fel és felém kezd közeledni, hogy megölelhessen, de kezemmel eltolom magamtól.
- Azt mondtad nem lesz több hazugság! Hogy mindent elmondasz! Te meg...te meg, csak úgy itt hagysz engem, mikor szólok neked?! Hazudtál! Még csak most kaptalak vissza! Elmentél! Nem mondtál semmit se, hogy hová mész! Semmit!!- zúdítottam rá mindent, kiabálva. Nem teheti ezt velem!
- Beszéljük meg...- néz rám csalódottan.
- Nincs mit megbeszélni.- mondom ki egyszerűen. - Tűnj innen!- kiabálok rá ismét, ami megannyi döfést és csalódást add nekem. Zokogva rogyok le a földre. Cam közelebb jön hozzam és átölel. A testem ellökné magamtól, de a szívem mást mond. Nagy könnycseppjeimet megtörlöm és rá nézek Camre, aki aggódva figyel.
- Kérlek! Hagyj egy kicsit magamra...- nyögöm ki nagy nehezen. Bólint, homlokomra add egy lágy csókot, amitől én lehunyom szememet, és nagyot sóhajtok.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Remélem tetszett! :) Várom a véleményeket!
Puszi, Betty

I.13- Újra bízni

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Ez a rész is kissé rövid lett, de így tudtam össze hozni. Milyen a blog? Tetszik még nektek? Min kellene változtatni? Kérlek írjatok le nekem itt kommentbe! Ismét ha 2-3 kommi össze gyűlik hamarabb kerül fel az új rész, ha ti is szeretnétek. Véleményeketek várom! Pipákat is várom. Kiváncsi vagyok a véleményekre!:)

Puszi nektek, Betty 

CAMERON

Egész éjszaka csak forgolódtam. Ha sikerült is vissza aludnom, mindig megjelent előttem Emilie gyönyörű arca, és amit tettem vele. Kénytelen voltam elmenni. Muszáj volt. Nem bírtam ezt tovább csinálni! Ez a sok hazugság és veszély, csak a bajt hozta ránk. El kellet menekülőm! Nem volt választásom! Túlságos szeretem! És épp ezért kell elmennem. Miatta. Miattam, hogy ne essen baja. És hogy ne okozzak neki fájdalmat. Nem tehetem mást. Nem akartam hogy többet csalódjon.
Éppen úton voltam California felé. Egy új megbízást kaptam. Nem tudom mit kellene csinálnom. A főnök számít rám, de én már ezt nem bírom tovább csinálni! Emilie miatt nem megy. Szeretem és vissza akarom Őt szerezni! Egyszerűen nem megy ez nekem... Vissza kell mennem! Most! Azzal a lendülettel fordultam vissza autómmal, vissza Scarsdale ny-be.

***

- Annyira szeretlek, kincsem!-szorítom magamhoz, szorosan. Ő csak belenézet gyönyörű szemével enyémbe. Csókot leheltem ajkára.
- Óóó...el is felejtettem.-ugrik fel hirtelen. - A lányok várnak a buliba!-fogja meg ijedten arcát. A mobilját megfogja kezébe, majd tárcsáz egy számot. Kapkodva beszél a telefonba, alig lehet érteni belőle valamit. Hirtelen rám néz. Furcsán nézek rá, nem tudom mit szeretne. Elmondja, gondolkozók rajta, majd bólintok. Rám mosolyog, leteszi a telefont, megölel, megcsókol, majd a kezemnél fogva húz az ajtó felé. Hívunk egy taxit, ami elvisz minket a klubhoz.

A teret hangos zene tölti be. Már sokan igen jó állapotban voltak, körbenéztem és csupa ismerős arcot láttam. Emilie a barátnőivel eltűnt valamerre. Kicsit hagyom hagy szórakozon. A bárpulthoz léptem és gyorsan rendeltem valamit. Kézhez kaptam az alkohol tartalmú italt és gyorsan eltüntettem. Már a másodikat is kikértem amikor egy kezet éreztem meg a válamon.
- Kit látnak szemeim? Téged is lehet látni?- szólal meg a hátam mögül az a hang amit már sok közül is fel ismernék.
- Liam...- fordulok meg. - De jó, hogy itt vagy!- borultam nyakába. - Rég láttalak, testvér.- paskolom háton.
- Én is! Mi a helyzet?- ül le mellém.
- Bujkálok.- nevetek. - A főnök kicsit dilis, meg hát, hiányzot a szerelmem.- mosolyodok el.
- Óóó...vagy úgy.- nevet ő is. A pultosnak int, majd két italt önt, amit meg is iszunk, majd jön a következő kör.

---

Komás fejel ébredek reggel. Lüktet a fejem. Nyöszörögve fordulok meg ágyamba, hogy még aludhassak, kisebb-nagyobb sikerrel. Emilie mellettem szuszog hason fekve. Olyan édes, amikor így alszik! Párnámat felrakom fejemre, hogy tudjak még pihenni egy kicsit. A mellettem fekvő lány elkezd mocorogni. Közelebb bújik hozzám. Hátamon lévő tetkót kezdi el kirajzolni. Mosolyogva felmordulok, majd Ő alám kerül. Ajkára adók egy gyors csókot.
- Jó reggelt!- mosolyog.
- Neked is!- újra megcélzom ajkát, s csók csatába kezdünk. Ő beletúr hajamba, majd én kerülők alá. Testemen csókokat lehet, úgy halad lefelé. Kezénél fogva húzom vissza magamhoz. Annyira hiányzott már a csókja! Csak egy hónapja nem voltam vele, de nekem éveknek telt ez a hónap. Nem is tudom hogy bírtam ki nélküle.

EMILIE

- Szereltek!
- Én is! Annyira hiányoztál! Örülök hogy vissza jöttél!- nézek fel rá.
- Nekem is. Örülök hogy vissza jöhettem!- csókol meg, amitől elmosolyodok. Szorosan megölelem, majd az ágyból kibújva megyek el a fürdőbe lezuhanyozni. Kicsit később Cam is követ. Felöltözök addig, amíg Ő lezuhanyzik és a konyhába megyek, ahol isteni finom kaja illat kering. Nyami palacsinta! Korgó hassal ülök le az asztalhoz, amikor köszöntöm Rose nénikémet. Mesélek neki a tegnap estéről. Elmondom neki vissza jött Cameron is tegnap este, mikor elindultam és együtt mentünk el a klubba. Mikor Cam lejön a lépcsőn bemutatom neki és együtt kezdünk el reggelizni.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk piknikezni egyet. Együtt. Ma elég szép az idő.-javasolja.
- Remek ötlet.- bólintok.
Szép lassan megreggelizek, majd neki állok szendvicseket készíteni a piknikhez. Örülök hogy végre vissza jött Cameron. Sok volt ez a 4 hét, amit külön töltöttünk. De örülök, itt van és ez a lényeg. Szeret és én is szeretem Őt! Mikor tegnap este az ajtóban állt, a szívem olyan hevesen vert, amikor megláttam. Visszajött. Értem, miattam! Visszajött, hogy újra együtt lehessünk. És mikor ez ténylegesen tudatosult, rám törtek az örömkönnyek. A nyakába borulva zokogtam. A legboldogabbnak érzem magam az egész világon. Tudtam, hogy itt van és itt lesz. Mindig. Sosem hagyna el. A szerelmük olyan erős, hogy senki sem szakíthatja meg. Akartuk egymás. Mindörökre. Nem tudtam eldönteni, hogy a földön avagy a mennyben vagyok. Olyan boldog voltam, hogy féltem elszállok. A boldogság csak sugárzott belőlem. Annyira hiányzot a csókja és az érintése, hogy az már fájt. Ha ő nem lenne, nem tudom mi lett volna.

A szekrényhez sétálok és elő kapok egy kosarat, beleteszem a szendvicseket pár gyümölcsöt, italt és kész is. A kosarat lerakom a cipős szekrény mellé, amíg fel nem veszem a cipőmet. Cam elkéri a kocsikulcsot a nagyitól, majd a kocsiba ülünk. Beindítja az autót, majd a legközelebbi kilátóhoz megyünk. Mikor oda érünk, felsétálunk a dombhoz, majd leterítem a plédet a földre. A kosarat rá rakom a plédre és leülünk. Jó kettesben lenni. Újra nyugalom van és ez tetszik. Nem bánthat már senki. Úgy érzem, hogy itt jó helyünk lesz.

Ui: várom a véleményeket!:)) írjatok nyugodtan! Hideg-meleg jöhet!;))

I.12.- Maradj velem

Sziasztok! Boldog Mikulást mindenkinek!:)) Itt is van a rész, ahogy ígértem. Köszönöm szépen a 3 kommit! (Ma véletlenül át akartam írni, amit én írtam és egy másikat töröltem ki. Én hülye. Tiszta béna vagyok. Bár nézetek el nekem pont akkor keltem fel:D ha esetleg tudja valaki, hogy tudom vissza állítani, akkor szóljon! Csak gondoltam mondom ne hogy meg haragudjon a kommentelő. Tényleg véletlen volt, nem akartam!:/) Ezt a részt hosszabbra terveztem, úgyhogy remélem tetszik majd!:) A kommikat ismét várom, és a pipákat:) A kövi részt csak 1 hét múlva tudom csak hozni! Tudjatok suli van, meg most pont dolgozatokat is írunk, szóval, csak szombaton v. vasárnap tudom hozni! Addig is kitartás a szünetig! Már csak 2 hét! Juppi!!;))
Nem is húzom a szót tovább! Jó olvasást! Imádlak titeket!:*

"Földre rogytak lábaim. Szaporán veszem a levegőt, szinte alig kapok oxigént. Összeszorított szemmel görnyedek fekete ruhámba a poros járdán, s hallóm a lépteket egyre jobban közeledni felénk. Nem tudom Cambe mi üthetett. Azt hittem vége van már ennek az egésznek. -Csak egy álom. Csak egy álom!- ismételgettem magamnak, közben előre-hátra ringatóztam. Futni kezdek valamerre ott hagyva Camet, hátha egyszer észbe kap és utánam rohan. Futottam amilyen gyorsan csak tudtam, aztán elsötétült minden körülöttem...."

Kinyitom szemeim. Nagy fehér fény szűrődik át fehér falakon. Fehér minden. Szemeimet össze csukom a hirtelen fénytől. Hunyorogni kezdtek, hogy felmérjem hol is lehetek. Csipogást hallok magam mellet. Egy gép. A karomba egy infúzió van kötve. Balra, jobbra fordulok. Nincs itt Cam! Ijedten felülök és üvöltözni kezdem nevét. Semmi. Zokogva üvöltöm nevet, hátha itt van. Még mindig semmi, csak egy fehér középkorú ápoló nő jelenik meg, aki a karomat megfogva nyugtat meg.

- Nyugodjon meg kisasszon!- mondja kedvesen.
- Hol...Hol van Cam??- zúdítom a kérdéssel.
- Nyugodjon meg! A doktor úr nemsokára itt lesz.- Igazít párnámon.
- Hol van Cam?!- ideges lettem. Megkérdezem hol van Cam és nem válaszol?
- Nem tudom hol van a kedves barátja.- mondja tömören, majd az ajtón kimegy, meg sem várva következő kérdésemet feléje. Talán kicsit elvetettem a sulykot, de hol lehet? Nem telt el pár perc, ahogy a nővér is mondta, megjelent az orvos.

- Jó reggelt Ms.Groven! Dr.Jongens vagyok a doktora.- jön be kedvesen hozzám és mutatkozik be.
- Jó reggelt! A barátom hol van?- támadom le egyből kérdésemmel.
- Tegnap egyedül jött be a kórházba. Súlyos sérülésekkel, amit meg kellet műteni. Jól érzi magát?- nézz rám a papírjaim nézelődése után. Nem is vettem észre, hogy be van gipszelve a lábam és a kezem. És ha még jobban gondolkodok, talán rémleni is kezd valami, de meg nem tudnám mondani micsoda. Sajog mindenem.

- A fejem fáj. Kérhetnék egy fájdalom csillapított?
- Hogyne. Egy pillanat.

Az orvos mindent elmondott nekem, amiről tudni kell. Szerencsére semmi komoly nem történt. A mellettem lévő asztalra néztem, ahol a telefonomat megis találtam, egy papír fecnivel együtt.

Kedves Drága Szerelmem!

Annyi minden fájdítja most a szívemet. Nem mondtam neked el mindent!

Nem hittem volna, hogy ennyire megszerettelek, de mégis így lett!

Nem vigyáztam elég jól rád, ahogy kellet...

Igen. Rád kellett vigyáznom. Apadnál dolgozom egy maffiában.
El kellet volna mondanom neked ezt, de én nem tettem. 
Nem érdemelsz meg! Féltem elmondani neked mindent, 
amit el kellet volna. Már bánom! Már messze járok, mikor ezt olvasod.
Muszáj vagyok elmenni, mert nem akarok neked több fájdalmat okozni!
Nem akarlak elveszíteni, mert nagyon szeretlek!! 
Remélem megbocsátasz nekem és tetteimet!

NAGYON, NAGYON, NAGYON SZERETLEK TÉGED!

ÖRÖKRE SZERETNI FOGLAK!
Szeretettel: Cam, a szerelmed!

Olvasóm a sorokat könnyezve. Annyira szeretem, hogy nem érdekel mit csinált, vagy éppen mit művelt, én akkor is őt szeretem és nem akarom őt elveszíteni! A könnyem csak folytak le az arcomon, mikor,  újra és újra elolvastam a szöveget. A telefonomat meg fogtam, s gyors tárcsáztam Cam számat. - A hívott szám jelenleg nem érthető el. Próbálja meg később.- Morogva teszem le a készüléket az ölébe. Kopognak. Nagy meglepetésemre Rose nénikém jelenik meg. Boldogan mosolygok rá, a könnyeimet próbálom eltüntetni előle. Boldogan lép be hozzám, s szoros ölelésébe zár. Jól megölelgetjük egymást, amit nevetve viszonzunk.
- Mi történt csillagom?- ül le az ágy mellé egy székre.
- Óóó....nagyikám..., ez nagyon hosszú.- sóhajtom.
- Hallgatlak!- mosolyog, majd én bele kezdek a mondandómba.
-.....és ezt a fecnit találtam itt a telefonomra ragasztva.- nyújtók át neki, hogy elolvassa. Nézem Rose néni reakcióját, kissé megdöbben az arca, de egy kis mosolyt is felfedezek benne. - Én nagyon szeretem őt! Ő a mindenem és nem érdekel mit csinált! Nem akarom elveszíteni!- szomorúan nézek rá. Könnyes szemmel bújok karjába. Simogatva nyugtat meg. - Annyira hiányzik!
- Ssss...nyugodt meg csillagom! Minden rendben lesz!

****

Már egy hete hogy a kórházból kiengedtek. Most a nagyinál fogok lakni egy ideig, amíg kicsit össze nem szedem magamat. Meg kell találnom Camet! Nem veszíthetnek el! Sokkal jobban fájna, mint a Rickkel való kapcsolatom! Fúúú...inkább ne is beszéljünk róla! Még a nevet sem akarom soha kiejteni! 

Be köszöntőt az ősz is. A fákról a levelek hullanak le, ami széppé teszi a tájat. Imádom az őszt, olyan szép ilyenkor minden. Az ablakba nézelődve tekintek kifelé, közben a reggeli teámat szürcsölöm. Teljesen ki vagyok. Mióta nincs velem Cam, állandóan őt keresem mindenhol. Mindennap elmegyek itthonról és a keresésére indulok, de hiába. Minden este csalódva jövök be az ajtón, s a szobámban a meleg takaró alá be bújva kezdek el sírni. Mostmár kicsit kezd jobb lenni a helyzet, de még mindig itt van a szívembe ez a nagy fájdalom. Hívom, de nem veszi fel és ez aggaszt. Nagyon! Vissza szeretném kapni, ölelni akarom, csókolni, a karjaimba zárni. Egyszerűen nem veszíthetnek el! Nem megy! Fel húzom a lábam, majd a kezemmel át karolom azt, fejemet le hajtom térdemre. -Jaj istenem, szerezzd nekem vissza őt, kérlek!- sóhajtom.

- Csillagom elmegyek a boltba, szeretnél valamit?- jelenik meg Rose néni a nappaliba.
- Egy kis édesség most jól esne.- mosolygok rá.
- Rendben. Más valami még?
- Szerintem ennyi, de ha mégis kellene valami hívlak!- Bólint. A fejemre add egy puszit, majd elköszönve tőlem ki megy az ajtón. Még utoljára kitekintek az ablakon, majd fel állok és a mosogatóba helyezem a bögrémet. A szobámban fel megyek, majd tiszta ruha után kutatok. Felveszek egy tetszőleges szettet, kontyba fogom hajam, a szememet ki sminkelem egy halvány púderrel, s már kész is vagyok. A táskámba beleteszem a mobilom, a tálcám, a nyakamra fújok egy kis parfümöt és indulhatunk is. A cipőmben gyors belebújok, majd a lakás kulcsot megfogva záró be magam mögött az ajtót.

Útközben egy csomó ismerőssel találkozók. Barátokkal, ismerősökkel, pár régi osztálytárssal. Csak beszélünk pár szót, s már megyek is. Pár emberrel megbeszéltem egy találkát mára egy kis kikapcsolódásra. Hátha jobb lesz valamennyire a kedvem. Ugyanazon az útvonalon haladtam, mind mindennap szoktam. Mindenhova benéztem, de sehol sem akadtam vele össze. Hívtam is, de vagy nem veszi fel vagy a hang posta kapcsol be nála. Néha üzentek neki, hogy hiányzik, meg hogy nem haragszom rá, hátha vissza hív, de semmi, egy árva szó sincs vagy egy SMS, semmi! Meguntam. Már 5 órája bolyongok. Sehol sincs! Haza fele indultam. 7-kor találkozom Lisával és Lindával a régi kedvenc klubbunkba. Mikor haza érek be köszönök nagyinak, s mondom neki, hogy ismét elmegyek itthonról. Ő erre csak azt mondja "Vigyázzak magamra!", amit én mindig be is tartok. Felszaladok a lépcsőn, a törölközőt le akasztóm a szekrényről, s a fürdőbe rohanok. Leveszem ruháimat, berakom a szennyesbe, majd be lépek a zuhanyzó alá. Megengedtem a meleg vizet, majd a hajamat kezdem el mosni. A testemet is behabozom a kedvenc málna illatú tusfürdőmmel, majd leöblítem. A hajamat még balzsammal át mosóm, majd törölközőt csavarok rá. A testemet megtörölöm egy másikkal és magam köre csavarom. Szekrényemhez lépek, valami bulizás ruha után kutatva, szerencsére megtalálom a kedvencemet. Keresek hozza illő fehérneműt is, majd felveszem őket. A hajamat még kicsit szárítóm,  addig amíg  megcsinálom a sminkemet. Feldobtam egy kis alapozott, egy kis púdert, kihúztam a szemem, ki szempillaspiráloztam magam, majd a hajamat kezdtem el megszárítani. Félig fel kötöttem a hajam, a mobilomat és a pénztálcámat át raktam a fekete csillagos táskába, fújtam egy kicsi parfümöt a nyakamra és a csuklómra és már indulhattak is. Nagyitól még el köszöntem, majd felvettem a dzsekim. Kinyitottam az ajtót, s döbbenten nézem rá a magas alakra.
- Cam?- nézek rá furán. - Cam!- karolom át örömömben. Szorosan ölelem, beszívom jellegzetes illatát, amit olyan régen éreztem, rá nézek arcára. Kapucnis visel fején, de én tisztán látom arcát. Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam, de ő elfordította fejet.
- Csak beszélni szeretnék veled.- mondja lehajtott fejjel.
- Rendben.- szomorodok el, s egy könnycsepp csordul le arcomon. Ő bejön az ajtón, majd a nappaliba be kísérve leülünk.
- Cam én szeretlek és hiányzol!- fogom meg kezet. Mélyen belenézek szemébe, látom rajta hogy csalódott és ez elszomorít.
- Én is, nagyon!- mosolyodik el halványan.
- Kérlek, maradj és ne menj el!- könyörgök. Sóhajt.
- Biztos meg tudsz nekem bocsájtani?- nézz szemeimbe.
- Igen!- borulok karjai közé és megcsókolom.

I.11-Emlékek

Sziasztok! Itt is lenne az új rész! Remélem tetszeni fok és kapok pár kommit.:) Ez is kicsit rövid lett, de legalább ez is valami. Köszönöm a 3123 oldal megjelenítést, nagyon örülök neki! Nem is húzom az időt! Jó olvasást!;))

Tányérokat összeszedem az asztalról,majd a mosogatóba teszem őket és elmosom. Mosogatás közben Cameron átkarolja csípőmet, és nyakamba fúrja fejét. Apróbbnál, apróbb csókokat lehelt rá, amitől én kuncogni kezdek. Az utolsó tányérral is készen voltam, majd megfordultam, hogy Cameron gyönyörű szemeibe merüljek. Átkaroltam nyakát. Elmosolyodtam és megcsókoltam édes ajkát. Ő a fenekemet markolászta, majd a konyha pultra emelt. Ott elidéztünk egy ideig, majd megszakítottam csókunkat.

- Cam. Kérdezhetek valamit?- néztem bele csilló szemeibe.
- Persze, édes!- mosolyodik el kacéran.
- Eljönnél velem Scarsdale ny-be?
- Igen!- mosolyog. - Kit szeretnél meglátogatni?
- Egy nagyon jó barátomat.- gondolok vissza rá az emlékeimbe és elmosolyodok.

***

Az ablakon nézelődök ki. Olyan régen voltam már itt, már tisztára elfelejtettem, hogyan is nézhetett ki a város. Lassan megérkezünk a temetőhöz. Nehéz bele gondolni, hogy már nem lehet velem anyu. Annyira hiányzik! 
Apa tehet mindenről, ha nem bántja sosem történt volna meg. Túl kicsi voltam még, hogy megvédhessem, de ahhoz is, hogy egyáltalán felfogjam mi is történik.

*Vissza tekintés* 

Én a szobába voltam, anyu pedig a konyhába. Apa szokás szerint mindig időbe jött haza, de ma nem, ma késet. Anyu faggatni kezdte, apa nem felelt, némán bevonult dolgozó szobájába és bezárkózót. Veszekedtek. Megijedtem apától és bevonultam a szobámba. Bár ne tettem volna! Csörrenés, durranás hallatszott. Bebújtam gyors a szekrénybe, összehúztam a lábamat és sírni kezdtem. Pár perc múlva semmit sem hallottam. Csend volt. Ijedten kinyitottam szekrényemet, s lefelé haladtam a lépcsőn. Törőt szilánkok mindenhol, anya pedig a földön hevert. Szám elé raktam kezem és gyorsan oda rohantam hozzá. 
-Anya! Anya! Keljél!- keltegettem fel, de semmi. - Anya!- sírtam. Ajtónál zajt hallottam, felnéztem és a konyhába rohantam. A léptek egyre hangosabb volt. Én az asztal alatt voltam.
- Jézusom! Emilie!- kiabál a nagyi. 
- Nagyi!- szaladok gyors hozzá. Megölelem lábait, ismét sírni kezdek. 
- Hála istenek jól vagy!- ölel magához, majd felemel karaiba. Nagyi hívott egy mentőst, akik hamar ki is értek, de mamit sajnos nem tudták megmenteni. Apát ezek után meggyűlöltem és soha többé nem mentem vissza hozzá, anya megölése miatt. A gyámot nagyinak ítélték, apát pedig börtönbe csukták gyilkolásért. Nagyihoz költöztem. Ott éltem 10 évet, segítettem neki, és mikor már 15 lettem elmentem dolgozni egy kávéházba. Nagyon szeretek ott az emberek. Kedvesek voltak és boldoggá tettek. Mikor betöltöttem a 18 életévemet, a pénzt, amit össze gyűjtöttem vettem belőle egy lakást New Yorkba. 

*Vége*

Leparkolunk az autóval. Kiszállok. Ruhámat megigazítom, majd magamhoz veszem csokromat. Cameron követett. Szomorún meredt rám. Szorosan megölelem, mielőtt bemennénk. Összekulcsolom kezem övével, majd együtt indulunk be. Anya sírjánál megállunk, beleteszem a csokrot a vízbe. Hosszasan meredek a sírra. Könnybe lábad szemem. Szorosan ölelem a mellettem lévő fiút. Mesélni kezdtek anyuról.
-........Egyszer anyjával a konyhába sütit sütöttünk, amikor csengettek, ő kiment ajtót nyitni én pedig folytattam a sütit. A lisztet fel szerettem volna bontani, de kiszakadt. Anya dühös lett rám egy kicsit, amiért nem vártam meg, de ahogy kinéztem, tiszta lisztesen, röhögni kezdtünk és jókat beszélgettünk egymással. Igazi csajos nap volt. Ez halála előtt pár nappal történt...Annyira hiányzik!- fújom ki az orrom a történet végeztével. Karjaiba zár, úgy ölel magához, közben a hátamat simogatja.  Szorosan ölelem magamhoz. Mélyen belebujok ölelésébe. Fejemre add egy csókot, amitől elmosolyodok. Megcsókolom édes ajkát, majd egy utolsót pillatok anya sírjára. Át karolom Cam derekát, majd ki sétáltunk lassan a temetőből. Néha olyan szép a temető, amikor tele van virágokkal, olyankor minden virágba borul. 

- Elmehetnénk meglátogatni a nagyit is, hamar itt vagyunk.- mondom mosolyogva. 
-Rendben, édes!- csókol meg és magához húz. Mikor ránézek furcsa arc kifejezést vág, ami furcsa számomra. Értetlenül nézek rá, majd meg fordulva, én is azt a pontot kezdem figyelni, amit ő. Nem látok semmit, így kérdezni kezdem, de nem reagál, annyira le van döbbenve valamitől. Meg jobban szemügyre veszem a környéket, s látom pár maszkos alak közeledik felénk. Nem már...már megint?!?-állok sokkos állapotba. Cameron csak áll ott, semmit sem csinál, földbe gyökerezett lábai. Rángattom, hogy menjünk már el innen, de nem reagál, az alakok egyre közelebb kerülnek. Földre rogytak lábaim. Szaporán veszem a levegőt, szinte alig kapok oxigént. Összeszorított szemmel görnyedek fekete ruhámba a poros járdán, s hallóm a lépteket egyre jobban közeledni felénk. Nem tudom Cambe mi üthetett. Azt hittem vége van már ennek az egésznek. Csak egy álom. Csak egy álom!- ismételgettem magamnak, közben előre-hátra ringatóztam. Futni kezdek valamerre ott hagyva Camet, hátha egyszer észbe kap és utánam rohan. Futottam amilyen gyorsan csak tudtam, aztán elsötétült minden körülöttem.... 

UI: Szerintettek mi fog történni a történet folyamán?:)) Ha szeretnetek hogy előbb legyen rész, akkor kommizatok!! 2-3 kommi után, 2 napon belül kikerül az új rész, ha ti is szeretnétek!:))
Puszillak titeket, Betty 

I.10-Együtt

Sziasztok! Sajnálom a hosszú kimaradást! Most egy kicsit érdekesebb lett a rész (remélem) és tetszeni fog nektek! Mivel nem nagyon szoktam fiús szemszögből írni nézzétek el nekem, ha kicsit lányosra sikeredet:D A következő részt nem tudom mikorra hozom, de sietek/sietünk vele!

Puszillak titeket és jó éjszakát,Betty

Cameron

- Igen, tessék?- szólok bele a vonalba.

- Cam! Azonnal be kell jönnöd! A nagy főnök ideges, hogy nincs információja a lánya miatt!- mondja kissé idegesen. 

- Megyek, amint tudok!- mondom tömören. - Most anyámnál vagyunk, mert el kellet mennünk a városból. Egy kis időbe bele telik mire oda érek. - mondom kissé zavartan a tényt. - Az exe kicsit nem normális volt.- szögeznem le a tényt, s kissé el nevettem magam. 

- Vagy úgy. Gondolom elintézted.- nevet. 

- Remélhetőleg, igen. Remélem.- meg vakarom tarkóm zavarosban. Igaz lelődtem, de lehet nem tudtam eltalálni rendesen, hogy meg is haljon. Még az a szerencsénk, hogy a hülye barátai nem kaptak el. 

- Remélhetőleg? Haha..- Bízz magadba Cam, bízz magadba Cam!- harsányan nevet fel. 

- Most leteszem! Ott találkozunk, haver!- köszönök el, mivel Emilie már az ágyon ül pizsamában. 

- Rendben, haver!- A készüléket ki nyomom, majd a terasz ajtót becsukom, s az ágy széléhez sétálok. Emilie kezet megfogom, majd leguggolok. 

- Kicsim. Most el kell ugranom, egy fontos dolgot kell elintézem, rendben? Sietek vissza!- puszilom homlokon.

- Muszáj elmenned?- nézz rám szomorú tekintettel.

- Igen.- mondom, majd oda bújuk mellé, s szorosan meg ölelem. Búcsúzásként ismét homlokon csókolom, majd a kocsikulcsot megfogva nyitom ki a bejárati ajtót, s távozók. A motort beindítottam, s még egyszer vissza nézek Emilihez, aki a terasz előtt integet nekem.

A motorcsónakot kikötőm biztonságosan, s a kocsim irányába megyek. Riasztott ki oldva nyitom ki az autót, majd indítom be a motort. Az órámra pillanatok, ami tizenegy órát mutat. Rendben, akkor egy órás az út oda-vissza hajnali háromra vissza is érek.- állapítottam meg.

Egy parkolót keresve megyek be a központba. Egy fekete autó mellé parkolók, majd kiszállva a járműből indulok be a titkos helyiségbe. Az őrnek bemondom a kódot, majd az ajtón át lemegyek az irodába. Útközben találkozók kedves kis haverjaimmal egyben munkatársaimmal, akikkel lepacsizok, s köszöntöm őket.  Márvány fekete ajtót ki nyitom és belépek rajta. Két őr átkutatták, hogy nem-e viszek be valami fegyver dolgot, de nem is volt nálam semmi, így feleslegesnek tartottam. Fő a biztonság. Leültem a kényelmes fotelbe, s vártam Mr.Grovent, hogy elmondja miért is hivatott eme késő estén.
- Camaron.- fordul meg székével. - Örülök, hogy újra látlak!
- Én úgy szinten Mr.Groven! - köszöntöm udvariasan. - Miért szeretett volna látni?- érdeklődtem, mivel abban állapodtunk csak meg, hogy vigyáznom kell Emiliere, a pszichopata barátja miatt.
- Rick bandája itt volt. Emilit keresték. Rick még életben van!- hajolt közelebb hozzám az asztalon.
- Az nem lehet! A saját szememmel láttam, hogy megöltem!- szögezem le a tényt.
- Hát nem úgy látszik!- kacag.
- Biztonságba vagyunk! Nem találhatnak meg! Viszont meg kell keresnem és meg kell ölnöm.- mondtam. Vártam Mr.Groven döntését, de eddig még nem szólt semmit.
- Továbbra is figyelj a lányomra! Ne essen semmi baja! Értve?- kis fenyegetés hallatszott hangjában, de bennem bízhat, sok mindent jól csináltam eddig a munkában, ami mindig jól sikerült. Mindig százszázalékosan teljesítettem.
- Mivel te vagy a legjobb munkaerőm, engedélyezem a kapcsolatotokat! Hallottam néhány dolgot, aminek nem igazán örültem, de mivel egy rendes srác vagy így áldásom rátok!- belecsapott tenyerében jelezve készen van a beszélgetéssel, majd mosolyra húzódott szájjal mentem vissza az emeletre, onnan pedig a kocsiba, majd lassan haza.

Igen, Mr.Groven Emilie apja, meg persze az én főnököm. Az Apja egy bűnöző és egy drog szállító cégnél dolgozik. Emilie nem sokat mesélt a múltjáról, de annyit elmondott, hogy az apja kiskorában elment ki tudja miért. Egyszerűen fogta magát és elment, még el sem tudott búcsúzni tőle. Az Anyukája ki készült ettől, majd egy váratlan nap után balesetet szenvedett.  Emilie a nagynénjéhez költözött, ahol még tíz évig élt, majd egy külön lakásba költözött. Nagyon sokat erről nem beszélünk, mert csak felzaklatom ezzel, így nem is bántom ezzel az én drága szerelmemet. Megértem hogy érez.
Hajnali háromra haza is érek. Cipőmet le dobom a lábamról, majd átkarolva  Emiliet elalszom.

***

EMILIE

Boldogan ébredtem fel reggel. Cameron édesen aludt mellettem, amit én nagy mosollyal figyeltem. Kis idő után rájött, hogy nézem, így a párnáját fejére húzta. Elmosolyogtam tettén. Felálltam, de egy kéz vissza ragadott a karjaiba. 

- Ne menj! Annyira jó volt így! - motyogja a párna alatt. Elmosolyodok ismét ezen. Vissza bújok a takaró álla, mellé, s közben a hasát cirógatom ujjammal. Egyszer csak morogva átfordít az ágyon és én alá kerülök. Szégyenlősen a kezemet a szemem elé teszem és nevetek rajta. Puszikat ejt bőröm minden porcikájára. Beletúrok hajába, majd megcsókolom. 

- Na most már engedj!- kuncogok.
- Soha!- tiltakozót és szorosabban vont magához.
- Kérlek, szívem!- néztem rá boci szemekkel.
- Jól van!- adta meg magát. - De csak azért, mert ilyen szépen kérted.- mosolyodott el kajlán. Ismét felálltam, Cam pedig a seggemre csapot nevetve, amit kissé rossz állóan néztem vissza rá és ki nyújtottam a nyelvem, amitől kacagni kezdet. A gardróba sétáltam és ruha után kezdtem kutakodni. Egy egyszerű ruhát választottam, ami szellőzik is egyben a nagy forróságban, majd a konyhába mentem reggelit készíteni magunknak. Körülnéztem a hűtőben, kivettem minden dolgot a meleg szendvicshez, és már készítettem is őket sorba. Készítettem pár tojást is reggelinkhez és egy kis teát is. Mikor kész lettem mindennel az ebédlőbe vittem őket, majd szóltam Camnek és a szüleinek, hogy kész a reggeli.
- A szüleidet is meghívtam! Gondoltam ha már itt lakhatunk, akkor már egy kis kedvességgel is szolgálok nekik.- mondtam Cameronnak, mikor ide ült az asztalhoz és neki kezdet a reggelinek.
- Azt hittem csak ketten leszünk. De... Rendben!- nézet fel rám. Bólintottam, majd abban a pillanatban már itt is voltak a szülők.
- Foglaljanak helyet! - mosolyogtam el. Bólintva helyet is foglalnak.
- Köszönöm, hogy itt alhatok Mr. és Mrs. Lachowski!- köszönöm meg nekik kedves gesztusokat. - Szeretném ezzel a reggelivel megköszöni.
- Ne butáskodj kedvesem! Örülök, hogy itt vagy! Cam már sokat mesélt rólad! Tegeződjünk, drágám. Olivia vagyok és ő pedig a férjem Ken.- mosolyodik el, kedvesen.
- Örvendek! Én Emilie vagyok!-rázok kezet velük. - Remélem ízlik a reggeli.- ülők Cameron mellé az asztalhoz. Oliviának és Kannek nagyon ízlett a reggeli, amit készítettem. Nagyon kedvesek velem. Kár, hogy én nem élhettem ezzel sokáig.

I.09-Biztonságban

      Emilie Groven

- Jaj Kicsim...-rohant oda hozzám, majd karjaiba zár.

- Azt...Hi...hittem...meg...meg...hal...tál...-suttogtam magam elé. Soha többe nem fogom elengedni! Szorosan öleltük egymást. Nem hittem a szememnek, hogy tényleg életben van. Az a mocsok csak hazudott! Meg akart bántani, hogy vissza menjek hozzá. De nem sikerült becsapni, vagyis, legalábbis, úgysem mentem volna vissza hozzá, mert egy aljas dög! Csak kihasznált, hogy megölhessen. Ha vissza mentem volna hozzá, így is úgyis végzet volna velem. Remegve nyomom, számat az ajakira, majd megcsókolom őt. Az izmai megfeszültek és átvette az irányítást. A szája egyre szenvedélyesebben mozgott, míg a kezével a hajamba túrt és még közelebb húzott. A nyelvét lihegve húzta végig az alsó ajkamon, erre szinte már teljesen elolvadtam. Az érzelmek egyre jobban eluralkodtak rajtam, főleg akkor amikor a nyelvét az enyémhez fúrta és lassú táncot kezdeményezett. Úgy éreztem, mintha a mennyekben lennék. A fény szétterjed és mindent csodássá tett. Cameron elszakadt az ajkaimtól, én meg követtem őt, hogy újra érezhessem a puha ajkait. Kuncogva simogatta az állam, erre kinyitottam a szemem és a pirult arcát néztem. A lélegzete csiklandozott és talán még fel is nevettem volna, ha hirtelen nem csókol bele a nyakamba.
- Imádlak!- újabb csók - Szeretem a szemeiden, keresztül látható a tiszta lelked - lentebb csókolt meg, így már a kulcscsontomon voltak a forró ajkai - A mosolyodat, ami fényesebbé teszi a napomat. A félénkségedet, ami aranyossá tesz. Imádom a kedvességedet, a humorodat, az eszedet - lihegve elhajolt tőlem és úgy meredt rám - Egy szóval téged. Teljesen elérzékenyültem a mély hangjától és a lágy érintésétől. A fiú lassan még közelebb hajolt és az arcomat lepte el apró puszikkal. Kimért mozdulattal hagyta ki a számat, amikor az arcom másik oldalát csókolgatta. Majd miután végig puszilt az orrát az enyémhez érintette és vigyorogva nézett a szemembe. A szemei szinte már feketék voltak. Amikor elmélyültem belenéztem egyszerűen elvesztem benne. Az állát cirógattam és végezetül én tettem meg az utolsó lépést, ami köztünk állt. A szám az övéhez nyomódott, sóhajtva markolta meg a hajam és még közelebb csúszott hozzám, míg végül teljesen össze nem olvadtunk. Az édes ajkait lágyan és óvatosan mozgatta, miközben egy apró nyögés hagyta el a száját. Komolyan, számomra ez a hang volt a világon a legszebb. A karjaiba hulltam és visszacsókoltam őt. Mintha a világ leállt volna körülöttünk, és az összes rossz, ami történt velünk elillant volna. Nyelvével az ajkaimon simított végig, én pedig teljesen beleremegtem ebbe. A hátába markoltam és soha nem akartam elengedni, most már nem, megízleltem a boldogságot és őrülten tetszik, eszem ágában sincs elengedni. De végül lihegve elhajolt tőlem és duzzadt ajkakkal bámult rám, szinte megbabonázva. Még mindig a csókja hatása alatt álltam és nem tudtam gondolkozni se. Előrébb hajoltam és a homlokomat a vállára téve igyekeztem lenyugodni, de Cam hatalmas tenyere a hátamon nem segített ebben semmit sem. Minden érintésére szikrák keltek táncra a testemben és akkor igazán éreztem a szükségemet iránta. Éppen szólásra nyitottam a számat, amikor hangos dörömbölés hangzódott a fejünk fölül.
- Mennünk kell!-fogta meg kezem. Ijedten néztem rá, de felálltam és a kocsihoz sietünk. Gyorsasággal nyitottam ki az ajtót, majd be kapcsoltam az övem. Cameron az autót beindítsa, s gyorsan hátrálva hagyjuk el az erdőt. Az autópályán szeljük a kilométereket, olyan gyorsan haladunk. Még mindig nem tudtam megnyugodni, egyszerűen fel sem tudtam fogni ezt a helyzet, azt meg főleg nem, hogy az én drága szerelmem mégis életben van. Ezt Cam is észrevette és nyugtatásként a combomra helyezte kezet és rám mosolygott. Bólogatva mosolyogtam el, hogy értse minden rendben van. Itt sem voltunk biztonságba, így tovább kellet mennünk. Ha az kell, hogy egy másik országba menjünk, felőlem mehetünk,semmi akadálya. Induljunk!

Az összes cuccunkat össze pakoltuk. A kocsiba beraktak a bőröndöt, majd ismét a kocsiba beszállva indultunk el. Most Cameron szüleihez megyünk, egy tengerparton élnek egy kis szigeten, ahol külön hazát is kapunk, ahol lakhatunk. Az autót elrejtettük nem messze a csónaktól, amivel megyünk. A sziget csak néhány kilométerre van a várostól. Itt nem találhatnak meg. Remélhetőleg.

***

A tengerparton sétáltam. A Hold bevilágított mindent és a szél pedig lágyan fújdogált. A szél az arcomba fújta a hajamat, ki akartam onnan simítani, de két erős kéz megölelte a derekamat és magához húzott. Felsóhajtottam és a kezére fektettem az enyémet.
- Cam - motyogtam megbabonázva, erre a ő a fülem mellett kuncogni kezdett. Lassan maga felé fordított, mire szembetaláltam magam a csodálatos szemeivel. Közelebb lépkedtem hozzá és az arcát a kezeim közé fogtam. Mély levegőt vettem, ahogy az ajkait ismét végig simította a bőrömön. Végül az ujjainkat összekulcsolta és intett a fejével, hogy menjünk. Követtem őt a tengerparton, miközben a víz csiklandozta a talpamat. Csendben haladtunk a tenger mellett, miközben a szél lágyan felkapta a hajamat.  A számat harapdálva néztem a homokot, ahogy belesüpped a lábam. Olyan tökéletes volt, akár egy isten. A Hold fénye megvilágította a férfias vonalait és azt hittem, hogy abban a pillanatban esek össze. A vállai szélesek voltak, az álla markáns, a teste pedig izmos és magas. Ajkai szinte fénylettek és hívogattak engem egyre közelebb és közelebb. Az ujjaim pedig bizseregtek a forró és selymes bőre érintéséért. A homokba ültünk, s együtt néztük a csillagokat az égen. Vállára hajtottam fejem, majd néha-néha egy-két csókot csentem tőle. Kezeinket össze kulcsoltuk, s vizslatjuk a különös rajzokat az égbolton. Kellemes a csend, ami nekem kifejezetten tetszik. Cam feláll és a ruháit kezdi el levenni.
- Mit csinálsz?- kíváncsiskodok.
- Úszom egyet. Te is jössz?- kérdezi kacéran. Elmosolyodok, majd én is a ruháimtól megszabadulva, kézen fogva, rohanunk be a hideg vízbe. Nem számítottam rá, hogy hideg lesz, de hamar megszogta a testem a hőmérsékletet. Egymás felé fordultunk, átkaroltam Cam nyakát, s a homlokunkat összeérintve, megcsókoltuk egymást ismét.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Meghoztam az új rész egy kis késessél, de legalább itt van.:) Kissé rövid lett megint, de most ennyit tudtam össze hozni. Elég sokáig időztem vele, mert tudjátok itt volt a suli,(hála istenek már szünet!):) és hát, nem mindig tudtam írni bele. Meg kicsit össze kellett szednem a gondolataimat, hogy mit is írjak le. Ez a rész lehet kissé unalmas lett, de megpróbálom kicsit izgibbé tenni a sztorit. Ha tetszett nyomjatok egy pipát, vagy kommenteljetek, ha még nem tettétek meg. Hálás lennék néhány komminak is, ha jó, ha nem! :)
Puszil titeket az író, Betty

I.08-Te!

"Talán, inkább, fel kellene keltenem Cameront.-gondoltam magamba, aggódva. Vissza fordultam, de a számra egy kéz tapadt."

Abban a pillanatban a kezemből ki eset a cserép, majd azzal a mozdulattal a földre is esett, ami nagy csörrenéssel jelezte leesését. A kendő, amit a számra tapasztott elkábított, de tisztán láttam még, hogy Cam a segítségemért sietett.

***

Hangzavar, csőrenés, fegyver lövés. Ezzel a hangokkal jelemezném a körülöttem levő hangzavart, amit személy szerintem nem látok,és ez miatt nagyon aggódók, hogy mi is folyik most itt. A könnyem már elfogyni látszottak a sok sírástól, aggodalomtól. Egy zsák volt a fejemen, a kezem és a lábam meg volt kötözve. Nagyon szorított és vájt. Nem tudtam mi tevő legyek. Ott ültem egy kényelmetlen széken, a fenekem már sajgot a sok üléstől. A lábaimat már alig éreztem, annyira elzsibadt. Hirtelen zajt halottam, majd egy ajtó nyikorgást. A sötét alak közeledni kezdet hozzám, majd a zsákot levette fejemről. Az államat felemelte és belenézet a szemembe. Barna szemeit tisztán láttam, amivel mélyen belenézett tekintettembe. Kapucnit viselt, hogy eltakarja arcát. A zsebéből valamit kivett és a karomba szúrta. Egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat, majd egyre homályosabb lett minden körülöttem.
-Hé...főnök! A sráccal mit csináljunk?-kérdezte egy mély férfi hang, ami után még egy srác is megszólalt.-Hova vigyük?
- Srácok, nem tudnátok várni egy kicsit, amíg ezt elintézem?-kiáltott rá mérgesen az említett "főnök". 
- Jól van na. Azért nem kell leharapni a fejünket.- nevetett. 
A szer, amit beadott csak elkábított, de hallani tisztán hallottam mindent, amiről beszéltek. Tisztán ki tudtam venni, hogy Camaronrol beszélnek és rólam, hogy mit csináljanak velem. Lépteket hallottam felém közeledni. A fogaimat össze szorítottam a szememmel együtt, hogy ne keljen látnom arcát. Mikor levette a zsákot a fejemről, elfordítottam fejem-szemem még mindig csukva volt-és próbáltam nem gondolni arra, hogy mi is fog itt történni velem. Nagyot sóhajtottam. Arcomra tette kezét és maga felé fordított. 

- Emilie, kérlek nyisd ki a szemed!-parancsolt rám. Nemlegesen bólintottam.

- Nyisd ki a szemed!-egy oktávval magasabb lett a hangja. A szemeim kipattantak az ijedségtől a pupilláim kitágultak  és szaporábban kapkodtam a levegőt. Ajkamat méregette és a szemeimet. Kezével megérintette az arcom-undorodva kaptam el- de ő vissza fordított maga féllé s majd a fülembe suttogott.
 -Nocsak. Nocsak. Kit látnak szemeim?-vigyorgott el. Én undorodva grimaszoltam. Tudtam hogy elő fog fordulni ez a rém állom, de azt nem gondoltam volna, hogy biztos leszek benne.Arcomat  megfogta és ajkaimra kezdet célozni. Fejemet elfordítodtam, hogy meg ne csókoljon, de hiába ellenkezdtem ő akkor is erőszakoskodott.Szánk összeért, majd csókot lehelt ajkamra. A számat becsuktam, nem akartam megcsókolni. Hiába szerettem oly nagyon, most annyira utálom most.

- Rick! - kiabált rá egy izmos nagydarab "állat".Mogorva volt az arca, düh borította testét, ijesztő volt számomra. Felállt. 
- Még vissza jövök!-mosolyodot el kajlán. Megfordult és elment ki egyenesen az ajtón a többi fickóval együtt, engem ott hagyva evvel. Most már tisztábban lehetett látni mindent. Egy üres fehér falas, koszos, kibaszott kamrába voltam! 
Nehány perc vagy akár órák teltek így el, hogy a falat pasztáztam és kötelekkel bajlódtam, hogy végre ki tudjak innen szabadulni, míg mielőtt vissza jönnének. Bízok abban is,hogy Camaronnak nem esett baja. A kötél túlságosan megcsomozták, így sok próbálkozás után inkább feladtam. Nem tudtam semmit sem csinálni, csak várni, hogy mit akarhat Rick tőlem. Sejtettem mit akarhat, de soha az életbe semmiféle képen nem fogok vissza táncolni hozza, még akkor sem ha megígéri, hogy abba hadja ezt az egész akciósdit, amit én kétlek. Így is miatta veszítettem el a babámat. Nem akarok több bajt. Az ajtó ismét kinyílt és ő és pár társa követett. Nagy levegőt vettem, majd kifujtam.
- Van egy rossz hírünk,drágám.- gugolt le.-A barátod meghalt.
- Nee!!-sírtam el magamat. A fejemet lehajtva kezdtem el zokogni. 
- Ne aggódj! Én itt vagyok!-próbált közeledni hozzám, de én azzal a mozdulattal tökön rúgtam. A földre rogyot és nevetni kezdet a fájdalomtól.
- Te szemét! Hogy teheted?-ordítottam rá. Teljesen ki voltam és fájt az a tudat, hogy nem láthatom viszont. Nagy nehezen, de felállt.
- Na ide figyelj te kis csitri! Azt fogod csinálni amit mondok vagy nem lesz jó vége ennek! Megértedted?!?-akadt ki és ordítozott össze-vissza, mint,aki nem normális. Kissé azért meg ilyetten tőle, mert féltem is tőle, ezek után, de megérdemelte most ezt.
- 2 ajánlatot választhatsz. Az egyik elfelejted ezt ami történt és azt a mocskot vagy mehetsz a kis fiúcskad után. Én az elsőre szavazok, jól döntsd!- fordult meg és a barátaira nézett, majd vissza szegezte szemeit enyéimbe. Tudtam hogy mit kell választanom.
- Inkább halok meg, mint hogy veled legyek!-koptem le. Undorító, mocskos disznó. 
- Ahogy akarod.- a kezével int egyet, és a két fickó ott is terem mellettem. Kikötik a köteleket és a kezemnél fogta ráncigalnak el valahová.

***

Ott álltam védtelenül a kihalt út szélén, míg Rick előttem egy fegyvert szegezett.A Hold ragyogó fénye megvilágította a teret. Lehunytam a szemem és vártam. Vártam, hogy vége legyen.Nagyokat szippantottam a levegőből, amíg tehettem. A mellkasom összeszorult a fájdalomtól, félelemtől és kétségbeeséstől. Nem láthatom többé a napot, amit annyira imádok nézni, nem láthatom többé anyáékat sem. De legfőbbkép nem láthatom többé Camaront sem.Sosem hittem a szerelemben, de mikor vele találkoztam, azóta mindent megváltozott, főleg akkor mikor Rickről kiderült ki is ő valójában. Soha nem érinthetem már, nem csókolhatom és nem érezhetem meleg testét! Mert az életem zsákutcába ért, ahonnan nincs menekvés. És még mindig vártam. Lassan kinyitottam a szemeim, s ránéztem. Egyszerű farmert viselt, felette egy fekete pulcsit,a melynek kapucnija fejére volt téve. Azt hitte nem látom az arcát, de tévedett! Sőt! Sokkal többet láttam, mint azt valaha is gondolta volna. Átláttam rajta. Ő is csak egy könyörtelen gyilkos, nuku érzelmekkel. Ő a táplálkozási lánc tetején, én a legalján. Csak egy újabb strigula vagyok a listáján, akit el kell tenni láb alól. Ajkai szélles vigyorrá húzódtak, olyannyira, hogy azt hittem menten ketté szakad az arca. Kioldotta a biztonsági kapcsot, s már csak meg kellett húznia a ravaszt, de nem tette. Még nem. Élvezte ahogy egész testemben remegek, ahogy az ereimben szétárad a félelem, megadva neki mindazt, amitől még szórakoztatóbbnak találta a helyzetet. Ő volt a vad, én pedig a zsákmány. Ahogy rideg, barna szemeibe néztem, amelyben egy cseppnyi szeretet sem honol, sem megbánás, semmi, csak a pokol tüze lángolt, végig szaladt az egész testemen a félelem. A lábaim már nem bizonyultak annyira erősnek, hogy megtartsanak, de még tűrtem. Karjaim ernyedten lógtak testem mellett, fáradtan pislogtam rá, szemem alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, amelyekről megmerem fogadni, hogy szinte már bőrönd méretűek, élesen szívtam be az oxigént, amely jólesően áramlott be a tüdőmbe. Legyőzöttnek éreztem magam, de hisz...az is voltam. Legyőzött. Mindhiába a megannyi futás, karmolás és védekezés, ha az erőm jóval kisebb a övénél. Nem szállhattam szembe vele, de ha meg kell halnom, legalább úgy halok meg, hogy tudom, küzdöttem. Nem bújtam el a felelősség elől, hanem szembe néztem a 'gonosszal' és harcoltam, félre téve minden félelmemet. Kezemmel a nyakamban lévő keresztet szorongattam, de ez sem segített. E pillanatban farkasszemet néztem vele és tudtam, innen nincs menekvés. 
- Utolsó kívánság? - kérdezte egy gúnyos vigyorral arcán.
- Kérlek, ne csináld ezt! - könyörögtem.
- Sajnos, nem tehetem drágám. Már elkéstél vele.
Pár másodper és egy hatalmas puffanás zengte be a teret. Védekező pozícióba váltottam, de szerencsére nem rám céloztak. Kissé félve tekintettem fel, és csodálkozva néztem körül. Cam állt előttem egy pisztolytál a kezében. A rossz fiúk a földön voltak és véreztek. Én sokba voltam. Nem halt meg! Él és virul! Éljen! Remegve fújtam ki a levegőt, majd térde rogytam és sírni kezdtem az örömtől.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Köszönöm szépen  az előző részhez a pipákat és az egy megjegyzést! Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek. Pipálni,kommentelni, feliratkozni még mindig ér! Írjatok le a véleményeket!! Ha esetleg hibát találatok akkor bocsi!;)
Puszit titeket, Betty 

I.07-Vele sokkal jobb

Emilie Groven

A szobámban ülök,az ablak mellet és nézegetem az eső cseppeket az ablakomon. Ujjammal játékosan végig vezetem az üvegen a legördülő cseppeket. A táj sötétbe borult, a fák jobbra-balra ingattak és hatalmasakat villámlot. A szobába pislákolni kezdet a villany, majd a vihar lecsapta az áramot. Mindenhol sötétség borult. Felálltam, majd gyorsan egy zseblámpát keresve kutattam a polcokon. Nem találtam sehol, így az ágyam felőli szekrényemhez mentem és a telefonomért nyúltam. Tíz óra van, akkor nemsokára itthon lesz Cam is. Ahogy gondoltam is, lentről zajokat észleltem, bekapcsoltam a lámpát a telefonomon, majd megvilágítva az előttem lévő dolgokat, haladtam lefelé a nappaliba, hogy köszöntsem a drágámat. Nagy mosollyal az arcomon mentem oda mellé, majd a nyakát átkarolva, adtam neki egy csókot.

 - De jó, hogy már itthon vagy! Már kezdtem kicsit félni.-mondtam, az ölébe ültem, majd szorosan megöleltem.
 - Már itt vagyok! Ne félj!-karol át. A nyakamat kezdte el csókolni, amitől én kacagásba kezdem.
- Ne...! Csikis vagyok!-kapálóztam össze-vissza, hogy hagyja abba. - Kérlek....Cam.-habogtam össze vissza . Kacéran rám mosolygott, majd számra adott egy gyors csókot. A mellkasára böktem és felfelé mentem a lépcsőn. Ő is követett, megfogta a kezem, megfordítót, majd felkapott a karjába. Elnevettük magunkat. Most olyanok vagyunk, mint két kisgyerek, akik szerelmes párt játszanának. Úgy érzem, hogy Cameron többet adot nekem, ebben az egy hétben, mint Rick adott három év alatt. Cameronba sokkal jobban megbízok és jobban érzem is vele magam. Felszabadult vagyok, és boldogabb még, mint soha az életembe. Pedig vannak nagyon sok emlékezetes emlékeim, de úgy érzem ez az első, ami a legjobban a szívemhez áll, hogy Cam-mel lehetek. A szoba ajtót becsukta, majd az ágyra tett.
-Lezuhanyzok és jövök!-puszilt meg.
-Siess!-nevettem el magam. Bebújtam az ágyba.

****

 Reggel álmosan sétáltam oda az ablakhoz,és húztam szét a függönyöket,amelyek mögött szikrázó napsütés fogadott.Kezemet a szemem elé emeltem,és hunyorogva néztem végig a csendes partot.Megdörzsöltem a szememet,és a hajamba túrva nekidőltem az üvegnek.Lehunytam a szememet és nagyot sóhajtva fújtam ki a levegőt.Annyi minden változott meg,és olyan gyorsan az életem,hogy lassan követni se bírnám.Az egyetlen oka az őrület elmaradásának,hogy minden ami történt,az maga a csoda.Még mindig egy átlagos lánynak éreztem magam, Wolverhampton kis városából,aki imád a barátaival lenni,és annak élni aki igazán szereti. Elmosolyodtam a boldog gondolataimon. Olyan furcsa, de mégis olyan jó, ezekre az apró boldog emlékekre vissza emlékezni. Az ablakon meredtem ki és figyeltem a kint sétáló embereket. Cameron átkarolt és a vállamra adót egy apró csókot, amitől kirázott a hideg és önkéntelenül is elmosolyodtam. Felé fordítottam fejem, majd a kezemmel körbe fontam a nyakát és megcsókoltam.
-Van egy meglepetésem estére.-mosolyodott el, mikor elvált ajkaink.
-És mi lenne az?-lepődtem meg.
-Meglepi.-kacsint rám kajlán. Én csak bólintok, majd a konyhába megyek reggelit készíteni.

Camaron

#Este

A parkba érve Emili-vel össze kulcsoltuk ujjaink.Lassú mozdulattal egymás felé fordítottuk arcunkat,majd össze mosolyogtunk.Olyan aranyos amikor mosolyog.Pár percig még néztük egymás tekintetét,majd ismét elindultunk.Az úti célnál megálltunk, s egy kendőt halásztam ki a zsebemből. Em csak kérdően nézett rám.
-Meglepetést szántam neked,de nem akarom hogy lásd addig amíg nem érünk a célhoz.-kacsintottam rá. Em csak bólintott egyet,s megfordult hogy rátudjam adni a kendőt a szemére.A fekete selyem anyagot megkötöttem,s ismét megfogtam Em kezét, hogy meg ne botoljon valamibe.Szépen lassan vezettem,amikor nagyon kellet lépni,nagyot lépet,mikor óvatosan kellet menni, óvatos volt.A fákat kikerülve láttam már hogy a domb oldal már nincs messe, így már kicsit megkönnyebbült lettem.Szépen megterített asztal várt ránk,gyertyákkal és finomabbnál-finomabb kajákkal,és a égbolton ragyogó csillagok.Emili-ről levettem a kendőt.
 - Óó..Cameron. Ez gyönyörű!-csak ennyit tudod mondani.
 - Örülök hogy tetszik!.-mosolyodtam el.
- Hölgyem.-toltam ki előtte a széket.
- Köszönöm.-mosolyodott el és helyet is foglat. Leültem én is a helyemre,elsőként felbontottam egy pezsgőt és koccintottunk egyet, majd neki láttunk a vacsorának,amit én magam csináltam.Na jó nem egészen mert Anyu segített egy picit, de én csináltam a nagyját.Szóval remélem ízleni fog neki.Szépen-szépen elfogyasztottuk a kaját,és a sütiket.
- Cam ez nagyon finom volt.Te csináltad?-kérdezte Em a vacsora végén.
- Igen,de meg kell mondjam Anya is segített egy-két dologban.-mondtam.
- Ügyes vagy!-dicsért meg.
- Köszönöm!-mosolyodtam el. Mikor befejeztük a vacsorát,egy pokrócot terítettem ki a zöld gyepre,s a csillagokat figyeltük.

Emilie

Olyan jó Cam-mal kettesben.Nem gondoltam volna hogy, ilyen mesébe illő randit csinál nekem.Leterítettük a pokrócot a gyepre majd leültünk arra.Cam átkarolt, és úgy néztük a csillagokat az égen.Kerestem a csillagok között valami ábrát ami kirajzolódik és találtam is.Először egy virágot,és egy szekért,majd jobban szemügyre véve a csillagokat találtam horoszkópokat is.Rák.Skorpió,Nyilas..soroltam magamba ahogy megláttam a csillag formákat.Egy jó ideig elidőztünk ott, már-már kissé fáztam,amit Cam észre is vett.
- Fázol?-kérdezte Cam.
 - Egy picit.-mondtam. Cam levette a dzsekiét és a hátamra helyezte,amibe én bele is bújtam.Egyből Cam kellemes illata csapta meg az orom.Még pár percig gyönyörködtünk az égboltba,s majd lassan-lassan haza indultunk. Kéz a kézben sétáltunk hazafele . Cam kinyitotta az ajtót s egyenesen a háló fele mentünk . Az én lovagom volt olyan rendes hogy elsőbbséget adott a fürdőszobába . Hamar lezuhanyoztam felvettem a pizsimet és visszamentem a hálóba . Cam az ágyon feküdt a leptopját bámulta. Gondoltam megijesztem.
- Áááááá. Megvagy! Muhaha. – lendületből rá ugrottam a hátára.
 - Jaj kicsi mókics . – puszilt bele a hajamba .
- Mókics ? – furcsán néztem rá. Még nem becézett így. De be kell valljam tetszett.
- Igen . Méghozzá  MÓKICS . Nem tudom honnan szedtem ezt a fenomenális becenevet, de találó név számodra . – mondta nevetve .
- Hát rendben . De feküdjünk le, mert álmos vagyok . –mondtam két ásítás között . Nem mondott semmit . Adott egy puszit az arcomra és elnyomott az álom.
Léptekre lettem figyelmes. Az órára néztem 3:26 . Cam békésen szunyókált mellettem. Felültem és körül néztem. Az ajtó tárva nyitva. Megijedtem. Felálltam és össze szedtem minden bátorságomat. Megfogtam egy vázát és lassú léptekkel haladtam kifelé. Talán, inkább, fel kellene keltenem Cameront.-gondoltam magamba, aggódva. Vissza fordultam, de a számra egy kéz tapadt.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Itt is lenne az új rész.:) Remélem tetszik nektek. Ezt a részt író társammal írtuk együtt.:) Ha tetszett, ne felejtsetek pipálni vagy kommentelni! Köszönöm a 2 feliratkozót, hálás vagyok nektek! Tényleg, köszönöm! :*
Vajon ki lesz a betörő?? Írjátok meg!:))
Puszil titeket,Betty

I.06-Más

                             Emilie Groven

- RICK!- ordítottam rá. Magam felé fordítottam, majd azzal a lendülettel az arcára csaptam. Piros folt kent jelent meg az arcán a tenyerem, a pofontól a földre eset, és furcsán nézett fel rám.
 -Hazug vagy! Egy aljas disznó! Undorító! - kiáltottam rá, és össze-vissza mászkáltam a fejemet fogva.
- Mit képzeltél? Hah?- kérdezem cinikusan.
- Emili!-nyögte a nevemet. -Én....Én...-kezdte, de én ismét pofán csaptam, mikor fel állt, hogy hozzam érhessen.
 - Tűnj a közéletből! Nem akarlak soha többe látni!-teljesen ki voltam akadva. Cam már itt volt mellettem.
- Ez a te hibád, te kis féreg!-kiáltott rá Camre, és eszeveszetten neki ugrott. Ezután a két srác verekedni kezdet, amitől én megijedtem. Nem tudtam most hirtelen mit kellene tennem. A szám elé tettem kezem és ijedtembe felugrottam.
- Állj! Állj!-kiáltottam, majd a két fiú köze álltam. -Kérlek, hagyjátok abba!-néztem rájuk könnyes szemmel. Cam arca tiszta seb volt és véres, s egy lila folt keletkezett szeme körül. Rick is hasonló képen nézet ki, talán még többet is kapott, mint ő adót neki. Rossz volt rájuk nézni. Mind a két fiúra haragudtam, de legfőképpen Rickre, amiért ezt csinálta velem. Gyűlölöm! Egy undorító aljas féreg!
 - Soha nem akarlak látni! Soha!-fordultam volt barátom felé. -Végeztünk!-elhaladtam a két fiú között, és vissza mentem a kocsihoz, hogy egy kicsit le tudjak nyugodni. Cam követett. Vissza ültünk a kocsiba, és csak annyit tudtam kinyögni hogy: -Cam. Kérlek, vigyél el innen!

***** 

Leültem a kissé hideg padlóra, a fal elé, hogy annak dőlhessek és néhány másodpercen keresztül nem csináltam mást csak sírtam. A kissé égető könnycseppek végigfolyva az arcomon a térdemre zuhantak, ahol lassan egy kicsi, világos folt keletkezett, ami most egyáltalán nem tudott meghatni. Rossz volt, mégis tudtam, hogy helyesen döntöttem és amikor erre rájöttem egy enyhe, fájdalmas mosoly jelent meg az arcomon miközben a könnyeim még mindig potyogtak, de egyre jobban meg tudtam nyugodni és időközben kinyújtottam a lábaimat is.
- Jól vagy? – kérdezte Cam, mikor mellem lépet. Amint meghallottam a hangját az arcomhoz kaptam és a kezeimmel letöröltem az arcomról a meleg könnycseppeket.
- I-igen. – válaszoltam egy műmosolyt megejtve, mikor visszaengedtem a kezeimet a combomra. Leült velem szembe, törökülésbe.Nem válaszoltam, ugyanis nem tudtam, hogy mit válaszolhatnék. Csak néztem, ahogy kíváncsian, nézz engem aranybarna szemeivel.Várt. Kezét lábamra helyezte, majd én a vállára hajtottam fejem.
-Hogy tehette ezt velem? Pedig megbíztam benne....vele akartam leélni az életem. És ez lett belőle...-a hangom el csuklódat a gondolattól is, hogy ismét ő jár az eszembe.
-Minden rendben lesz, ne aggódj! Velem jobb lesz!-nézett melyen a szemembe. Halványan elmosolyodtam. Egy mást szemébe néztünk. Olyan gyönyörű barna szemei vannak! Ellehet veszni bennük. Közeledni kezdtünk egymáshoz, majd lassan-lassan ajkunk össze ért, mígnem már össze is ért. Finom és szenvedélyes volt, mintha, ezernyi táncoló manó táncolnának gyomromba. Levegő hiány miatt el váltunk és lihegve néztünk egymást, majd én ismét-most már boldogan-hajtottam vissza fejemet vállára.

*****

A repülőtéren ülünk a bőröndeimmel.Új életet szeretnék kezdeni,egy új környezetbe. Itt akarom hagyni a várost és öt is, de legfőképpen öt! Itt hagyok minden boldog emléket, amit együtt töltöttünk. Semmit sem tartottam meg. El égettem az összes képünket és ékszereket, amit vett nekem. Fogalmam sincs merre megyünk, mivel Cam nem mondta meg, de annyit mondott, hogy messze, ahol biztonságban lehetek vele. A gépünk elindult és felszálltunk. Én az ablaknál ültem és a fejemet a kezemre helyeztem, majd így néztem, az elhaladó gyönyörű várost. Pár perc után, kezdtem már kicsit álmos lenni, így lehunytam a szemeimet. A nap rá süt arcomra, ami megnyugtató érzést add, minden porcikámnak. Cam a kezemet megfogta, majd a vállamra helyezte fejét. Elaludtunk.

 Sötét és világos fényeket láttam, magam körül. Egy erdőben ébredtem fel. Körülöttem virágok hullottak le a fákról. Gyönyörű volt a táj. Felültem és jobban szemügyre vettem a területet. Hirtelen sötétség lett körülöttem, a szél fújni kezdted, majd villámlani. Megijedtem. Futni kezdtem, amerre csak tudtam, nem érdekelt merre megyek, csak itt ne legyek. Fák sokasága vett körül és a föld eltűnt a lábam alatt és egy mély, sötét gödörbe estem. Segítségért kiáltottam. Hirtelen egy alakot láttam a gödör szélén, és engem figyelt. Egy álarc volt rajta, nem tudtam ki az. Az álarcos férfi levette maszkját és dús hajába túrt.
- Szervusz, szépségem!-köszönt nagy mosollyal az arcán.
- Te...te itt?-nyökögtem össze vissza.
- Mondtam, hogy vissza fogok térni! A kis barátodat már megöltem, most pedig te jössz.-nevetett ördögien.
- Cam...!-üvöltöttem fel és bőgve a földre hajtottam fejem, majd ismételgettem ismét Cameron nevét.-Miért?? Miért kellet ezt csinálni?

Lihegve ültem fel a széken. A hajam csapzott volt és izzat. Nem tudtam felfogni mi is történt. Csak egy rossz álom volt, semmi több. Egy nagyon rossz álom. Cam is felemelte fejét. Szegénykém felébresztettem. Észre vette a reakciómat és aggódva kérdezősködni kezdet, hogy minden rendben van e. Megnyugtattam, annyival, hogy igen csak rosszat álmodtam, és leráztam ennyivel az ügyet. A gép lassan leszáll, szóval,nem alszok már vissza, csak az eget nézem ismét.

Sikeresen leszálltunk Miamiba.Majd a bőröndjeinkkel Cameron nyaralójába mentünk. Nagyon szép a háza. A ház barna és fehér színekkel van dominálva. Mese szép. A terasz a partra nézz. Ki is megyek oda és a lenyugvó napot figyelem. Cam a derekam köré rakja kezeit és átölel. Fejét nyakamhoz fúrja és csókot lehel rá. Olyan más vele most. Sokkal nyugodtabb vagyok és felszabadult, mit vele voltam. Kezemmel a hajába túrtam, majd mikor maga felé fordított megcsókoltam. Hol a nyakamat, hol vállamat hintette el apró csókokkal. A vékony kis kardigánomat levette, majd az ölébe vett. Kanapéra tett, majd fölém magasodott. Csókokkal hintette be egész testemet. Kívántam minden egyes porcikáját. Pólóját levettem, majd a nadrágjához nyúltam, de megállított.
-Biztos, hogy ezt akarod?-nézett szemeimbe.
-Igen!-bólintottam hevesen. Rám mosolygott,majd folytattuk, ahol abba hagytuk.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Itt is lenne az új rész! Hát nem is tudom...Remélem nem lett borzalmas és tetszeni fog nektek. :) A véleményekre kíváncsi vagyok! Akár jó akár rossz! Minden jöhet! ;) Írjatok!
Puszil titeket,Betty

I.05-Titokzatos srác

                                        Emilie Groven

Ott álltam előtte lesokkolt állapotba. Nem bírtam megszólalni sem. Barna szemeit rám szegezte.A haja szépen be volt zselézve, egy fekete dzseki volt rajta, egy fehér pólóval és egy barna feszülős nadrág. A tekintette beleégett szemeimbe, addig amíg néztük egymást. Elkaptam tekintettem az övéi közül és a zoknimat kezdtem pasztázni, mintha valami érdekes dolog lenne rajta. Pár napja találkoztunk csak, de már zavarba vagyok a jelenlététől. Mosolyogni kezdtem ettől a gondolattól. Felnéztem ismét, hogy láthassam barna tekintetét. Nyitásra késztettem  ajkamat, de ő előbb megszólalt.
- Őőő...Szia!-köszönt zavartan és megvakarta tarkóját.
- Szia...-a hangom rekedtes volt, megköszörültem torkomat.-Mit keresel itt?-kérdeztem rá zavartan. Nem akarom, hogy Rick meglássa! Azonnal el kell tűnnie, mielőtt haza érne!
-Hát gondoltam meglátogatlak.-mosolygott rám, kedvesen.
-Az a helyzet, hogy....Várjunk csak! Honnan tudod, hogy hol lakom? Követtél?-akadtam ki totálisan. Hiába aranyos és kedves velem, akkor sem olvadhatók el a jelenlététől és az arany barna tekintetétől. - Emilie! Verd ki a feledből!-suttogta gondolataim. -Koncentrálj!-nagy levegőt vettem és vártam a válaszát, amin már egy jó ideje időzőt. Karbatett kézzel álltam előtte és felemeltem egyik szemöldökömet.
- El kell mondanom neked valamit.-motyogta.
- Figyelek!
- Bemehetnék esetleg? Bólintottam, majd az ajtót résnyire nyitottam. A kanapén foglaltunk helyet. Az órámra pillantottam egy másodpercre. Tizenegy óra tíz perc olvastam el. Rendben, akkor van még 3 óránk, mielőtt hazaérne Rick. Ölembe tettem kezem és rá néztem a srácra. Kicsit gondolkozott a mondani valóján, de elkezdte.
- El kell mondjak egy nagyon fontos dolgot.-kezdte.-Még hozzá a barátodról, Rickről. Figyelem már egy jó ideje, és nem az a srác, aki mondja magát. Emili.-fogta meg a kezeimet. Ő egy gyilkos!-a szemei egészen bele nyílalt a mellkasomig. Ismét sokban voltam. Mi az, hogy egy gyilkos? Miért lenne az?
- Egy drog diller. És a legrosszabb, hogy lányokat bántalmazz és veled is végezni akart, csak terhes voltál, de, hogy már tudja, hogy elvesztetted a babát, újra célpontjuk lettél. El kell velem azonnal jönnöd! Most!-utasított. Gondolkoztam. Túl sok az információ számomra. Ijedségemre felnevettek, nem bírom abba hagyni sem. Nevetségesnek tartom ezt az egész helyzetet. Így akar a közelemben lenni, hogy bead egy mesét, hogy Rick egy bűnöző, aki lányokat bántalmaz?  Hah...nevetséges. Rick egy aranyos, kedves, jószívű, nagyszerű ember, aki a legeslegjobb ember az életemben és most ide jön, ez a Cameron nevű srác és azzal áll itt be, hogy Rick egy bűnöző? Badarság.
- Nevetséges vagy! -mondom a könnyimmel küszködve. A fiú csak, hitetlenkedve nézz le rám. Nem érti a helyzetemet. -Találj ki más mesét, létszíves. Ha így akarsz a közelembe férkőzni, akkor már le is kophatsz! Rick egy rendes srác és nem bűnöző.-felálltam és a konyhába sétáltam, hogy ihassak egy kis vizet. A srác utánam jött. -Kérsz?-mutattam a poharamra. Bólintott. Töltöttem neki is egy pohárba, majd a kezébe nyomtam. Így álltunk egy darabig. Nem szólt senki semmit. A poharamat vizslattam. Elgondolkoztam ismét Cam mondani valóban. Vajon tényleg igaza lehet? Vagy csak hazudik?
- Em. Kérlek, gyere velem.-felnéztem rá.
- Mégis miért? Nincs semmi bizonyítékod Rick ellen. Semmi.-mondtam. Már dühös voltam. A mosogatóba raktam poharamat, majd az ajtóhoz siettem.
- Azt hiszem, menned kell!- kicsit se voltam kedves vele, de nem érdekelt.
- Bizonyíték kell?
- Igen.- bólintok hevesen. Ő csak mosolyog. Ismét levesz a lábamról.
- Gyere!-fogja meg kezemet és a kocsijához húzz. Az arcom elpirul. Illedelmesen ajtót nyit nekem, amit én meg is köszönök.
- Hova is megyünk?-kérdezem tőle meg, mikor már a volán mögödt ül.
- Majd meglátod!-kacsint rám.
- Oké.-nyomtam meg az "é" betűt hosszan.
Beindította a motort, és már el is indultunk. Eléggé sötét volt már. Es túl sokáig autózunk, mire oda értünk egy elhagyatott faházhoz. Egy autót láttam a ház előtt, vártunk. Mi a fa mögött álltunk meg. Néztem az autót, ismerős volt számomra. Kíváncsian tekintettem a mellettem ülő srácra,majd vissza fordultam. D24-43d olvastam le a rendszámtáblát. Elkómorodtam. Az nem lehet! Mit kereshet itt Rick? Az arcom hulla fehér lett, az ajkam kiszáradt,és alig bírtam nyelni. Gyomrom görcsbe rándult,és kapkodtam a levegőt. Nem bírtam szóhoz jutni. Ahogy jobban megfigyeltem,mozgást észleltem a ház körül. Két fickó jött ki,egy hosszú hajú es egy szőke,de még Ricket nem láttam sehol. Egyszer csak, Ő is megjelent kezében egy táskával,tisztán lehetett látni benne a fegyvereket. Már az ájulas kerülhetett. Miért? Miért hazudot? Miért csinálta, ezt velem? Már sírás kerülhetett. Dühös voltam és feldúlt. Oda akartam menni hozza legszívesebben és meg fojtani a két kezemmel, de nem tettem. Nem bírtam meg egyszerűen felállni sem, nemhogy még oda menni hozza. Földbe gyökerezett a lábam. Arcomba temettem kezem, és halkan belesikitottam. Cam megsimogadta hátam-el löktem magamtól. Fellélegeztem és a kocsi ajtaját becsapva,dühösen trappoktam oda a barátomhoz.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen sokáig húztam az időt, nem jött egyszerűen ihletem a végéhez. Gondolatban meg volt, csak leírni nem tudtam még. Elég jól állok most, szóval lehet holnap vagy vasárnap még egy rész! Jupi!! Most is várom a véleményeket!! Chat be is írhatok!
Puszi, Betty

I.04-Minden rendben lesz!

               Emilie Groven

- Jól vagy?- teszi fel a kérdést Rick immár másodszor.
- Azt hiszem, hogy, nem szúró fájdalmat érzek az alhasamban. Elkezdek aggódni, mi gond lehet? Máris a legrosszabbra gondolok, nem az nem lehet!-kezdek el pánikolni.
 - Kicsim szerintem menjünk el orvoshoz a biztonság kedvért.-rakja kezet az arcomra, majd megsimogatja azt. Egy aprót bólintok. Megfogom kezét, majd szép lassan felállít. A hasam még mindig szúr, kicsit meggörnyedek a hirtelen fájdalomtól. Össze szorítom szemem és a számat. Rick még mindig itt van mellettem. Ránézek és bólintok egyet hogy indulhatunk. Szép lassan bemegyünk a szobába, majd Rick pakolni kezd a táskámba. Ameddig Rick össze pakolt nekem,addig át veszek egy másik ruhát. A hajamat felkontyolom, majd rakok fel egy világos színű sminket arcomra.
-Mehetünk?-kukucskált be az ajtón.
-Igen!-felálltam, majd segített kivinni a kocsihoz.

***

Idegesen doboltam a lábammal várva az orvosra. Már kicsit enyhült a fájdalom az állhasamba. Rick látta, hogy ideges vagyok és a combomra helyezte kezet nyugtatásként. Kicsit megnyugodtam, hogy itt van velem és gondoskodik rólam. Remélem minden rendben lesz, mert nem bírnám ki, ha valami baja lenne a babánknak.
- Ms.Groven! Kérem fáradjon be!- jött ki az orvos a rendelőből. Feltaláltunk, majd a helyiségbe mentünk. Az orvos bemutatkozott, majd kérte hogy üljek bele a székbe, hogy megnézhesse mi is a gond. Rick megfogta a kezem, amit én szorosan fogtam. Csak pár perc telt el, de már készen is voltunk. Felvettem a nadrágomat, majd vissza menten az orvoshoz.
-Nos. Ms.Groven. Sajnálattal kell közölnöm, hogy ez a kis baba nem fog megfogamzani. Alacsony progeszteronszint fedeztem fel a méhben. Ahhoz, hogy a megtermékenyített petesejt be tudjon ágyazódni, megfelelő mennyiségű progeszteronra van szükség. A sárgatest feladata az elegendő progeszteron termelése, és ezzel a méh előkészítése, illetve a méhhártya megvastagodásának elősegítése. Sokszor azonban épp a sárgatest-rendellenesség okozza a vetélést.
-Akkor....-könny gyűlt a szemembe.
-Sajnálom!-mondta ismét az orvos.-Próbálják meg 1 év múlva ismét.
-Köszönjük!-köszönt el Rick helyettem, mert nem voltam abba az állapotba, hogy megtudjak egyáltalán szólalni.
-Viszlát!
Átkarolva Ricket mentünk vissza a kocsihoz. Én fogtam a derekát és a vállába hajtva kezdtem el sírni. Kinyitotta az ajtót, majd beszálltam.
-Jaj...kicsim...-ölelt meg, olyan szorosan, hogy majdnem megfulladtam, de nem érdekelt. Csak sírtam és sírtam, egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Nem is tudom, hogy tud ennyi könnycseppem lenni. Otthon forró teát csinált Rick nekem és betakart az ágyba. Pihenem kell most. Kicsit most el kell lazulnom és nem az elvetélt babánkra gondolni.


Egész éjjel forgolódtam,nem tudtam vissza aludni. Hajnali 4 óra volt. Csendben felültem az ágyon és felvettem a papucsot és a köntösöm. Rá néztem Rickre egy pillanatra, hogy alszik e még. Hason feküdt és a keze a feje mellett volt, békésen aludt. Annyira aranyos volt a látvány, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam tőle. Halkan kinyitottam az ajtót, majd szép léptekkel haladtam le a lépcsőn. A hűtőt kinyitva, kivettem a tejet és forró csokit kezdtem el csinálni magamnak, hogy felmelegedjek, mivel most eléggé lehűlt a levegő, és ahogy látom, vihar is közeledik. A mikroba beraktam a bögrém, majd beállítottam pár percre az időzítőt rajta. Pár perc után csípogva jelezte hogy kész, kivettem majd pille cukrot raktam bele. Most kell egy kis édesség,még ha ritkán eszek is. Nem vagyok az édes szájú lány, ezért csak ritkán eszek néhány dolgot, de abból is csak, ami a fogamra való. Forró bögrémmel a kezembe, ültem le a kanapéra és keresgélni kezdtem a csatornákat.

***

A nap fény vakító fénye ébresztett fel. Reggel volt már és a kanapén feküdtem. Nem is emlékeztem rá, hogy itt aludtam volna el. A szememet megdörzsöltem, majd fel álltam és az emeletre mentem, hogy rendbe szedjem magamat. A ruháimat levettem, majd a forró vizet megnyitva megengedtem a zuhanyt. A forró víz melegítette lehűlt, fáradt testemet. Arcomat megmostam, majd a hajamat is bevizeztem. Gyümölcs illatú tusfürdőmmel behaboztam egész testemet, majd lemostam. Hajamat be samponoztam és körkörös mozdulatokkal nyugtattam meg fejbőrömet. Mikor mindenem illatos és tiszta lett, egy törölközőt magamra csavartam. Szobámba siettem, ahol már Rick nem volt az ágyban, mivel korán elment dolgozni. Felöltöztem. Hajamat megdörzsöltem egy kicsit a törölközővel és hagytam magától megszáradni. Csengettek. Nagy léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót.  Egy srác állt ott, de nem tudtam kiszűrni, hogy ki is az, mivel háttal volt az autónak. Kinyitottam. Vártam, hogy meg forduljon, de mikor megláttam, fura érzés kavargott bennem és döbbenet. Honnan tudja, hogy hol lakom?

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Ahogy látjátok, meghoztam az új részt! JUPI!! :) Remélem tetszett ez a rész is, ahogy a többi is.:) Mivel, már itt van a nyár vége és holnap suli, így kicsit lehetnek több csúszások a részek között! Remélem megértitek:) A kommenteket szívesen várom, akár jó akár rosszak is! A következő részt nem tudom, hogy mikorra hozom, de siettek vele! Ha minden jól megy, akkor hétvégén kint is lesz! ha mégsem akkor a következő hét folyamán valamikor! ;) Ha tetszik a blog iratkozzatok fel, hogy tudjam tetszik e a blogom!
Millió puszi,Betty