I.15.- Remény...

Cameron

*1. Órával később *

Itt állok életem szerelem előtt, aki mit sem törődve velem kémleli a tájat az ablakon keresztül. Halk léptekkel közelítettem meg az asztalnál támaszkodó lányt. Annyira összetört, és kiszolgáltatott volt! Szemei pirosak, ajkai cserepesek, s szárazak voltak. Édes mosolya sosem volt látható arcán. Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni ahhoz, mennyire is tökéletes ez a lány számomra. Akaratlanul is visszamentem a múltban azokra a napokra, amit együtt töltöttünk, boldogan. Segíteni akartam neki, de miként kellene?
- Emilie. - szólaltam meg halkan, s meg akartam érinteni a vállat, de elhúzódott tőlem.
- Kérlek, beszélj hozzám! - könyörögtem a lánynak.
- Menj el, Cam! - morogta az ablak elé állva. - Mondtam, hogy menj el...-Megforgattam a szemem, megragadtam karját, és kényszerítettem, hogy felém forduljon. Kék íriszeit dühösen meresztette rám, aztán ki akarta tépni karját szorításomból, amit meg is tett. Fújtatva túrtam barna tincseim közé, míg aggódó pillantásokat intéztem a lányra.
- Menj! - mutatót az ajtóra. Könnycseppek folytak le arcán, de nem mozdultam. Nem hagyhattam magára pont most. Lehet önzőség, de vele akartam maradni, ölelésemben akartam tartani és elmondani neki, hogy rám mindig számíthat. Hogy megváltoztam, és semmilyen őrültséget nem fogok elkövetni újra.
- Nem megyek, Emilie! - álltam elé magabiztosan és kezeit enyéimbe vettem.
- Hát nem érted? - kiáltott rám, majd elhúzta kezeit.
- Ha a közelembe vagy, nem múlik el a fájdalom. Bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani! Nem tudok benned megbízni, túl sokszor csalódtam benned, ezért nincs szükségem
rád! - Most pedig hagyj magamra kérlek, és felejtsük el egymást. Nincs szükségem még több fájdalomra - mondta olyan rideg hanggal, hogy a hideg végigfutkosott bőrömön. Kezeimet hanyagul ejtettem testem mellé, míg könnyes tekintettel figyeltem a nekem háttal álló lányt. A szívem összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. És most végre rájöttem, már semmit sem tudok helyrehozni, senkitől nem fogok tudni bocsánatért esedezni. Elvesztettem életem legnagyobb szerelmét, és vele együtt minden reményem is...
- Emilie, kérlek! - húzottam közelebb hozzá. Arcát két kezem közé vettem, nem hagyva hogy elpillantson tőlem.
- Elrontottam, tudom. De kérlek, bocsáss meg! - suttogtam arcához hajolva. Szemei pirosak voltak a könnyektől. Átöleltem. Megfeszült érintésemre, karjait lazán tartotta maga mellett. Nem vártam, hogy visszaöleljen, nekem annyi is elég volt, hogy én ölelhettem. Fejemet nyakába fúrtam, s próbáltam minden szeretetem átadni neki. Elmosolyodtam, amint megéreztem kezeit derekamon, amik egyre szorosabban öleltek. Testünk egymásnak feszült, mire pillangóim vad táncot jártak gyomromban. Nyakhajlatomba bújtatta arcát, meleg lehelete csiklandozta bőrömet.
- Nem tudom elfogadni, hogy így el mentél, hogy el sem búcsúztál, meg sem magyaráztad a dolgokat, hogy hová mész. Gyűlöllek, amiért ezt tetted velem.-morogta.
- Sajnálom! Mindent elmondok!- szorítottam erősebben magamhoz.
- Ez az utolsó esélyed!- bújt ki szorításon közül és szúrós tekintettel nézet rám. Elmosolyodtam, majd újra karjaimba zártam a lányt.
Mindent elmagyaráztam neki, mindent amiről tudnia kellet.

EMILIE

Egy utolsó esélyt kap! Semmi többet! Ez volt az utolsó, amit kaphatott!
Szorosan öleltük egymást még egy jó ideig, aztán leültünk együtt az ágyamra, hogy megbeszéljük a történteket.
- Rick itt van?-döbbenek meg.
- Igen! Ezért mentem el. El akartam mondani, csak sietnem kellet. Sajnálom!-hajtotta le a fejét.
- Semmi baj! Lényeg, hogy már tudom!- ölelem át, és elmosolyodok.
- Szeretlek!- csókol meg.
- Én is!- simítom meg kezem arcán.
- Hagy engeszteljelek ki.- fogja meg kezemet.
- Rendben!-bólintok hevesen.

Levitt a nappaliba, majd az ajtót kinyitva hívott egy taxit. Meg mondtuk a sofőrnek, hogy hova szeretnénk menni, és ő mosolyogva el vitt minket a vidámparkba, Cam adott neki egy kis borravalót és már mentünk is be. Amikor az ablakhoz értünk, Cam megvette a jegyeket, és az egyik szalagot a karomra ragasztotta, a másikat pedig a sajátjáéra. Végre bemehettünk, én meg úgy örültem, mint egy kis gyerek. De éppen nem volt rá időm, hogy zavarjon, mert olyan régen nem voltam már vidámparkban.
-Hol kezdjünk? - próbált visszafojtani egy mosolyt, melyet az én túlságos gyermeki lelkesedésem váltott ki belőle.
-Hm, óriáskerék? - kezdtem valami egyszerűbbel. Végignéztem a hatalmas parkon, és rengeteg játék volt szétszórva. Nehéz lesz mindent kipróbálni, de rajta voltam.
Mosolyogva indultunk el kézen fogva az óriáskerék felé. Megvártuk, amíg leér egy kis kapszula, amibe be tudtunk szállni. Nyitott volt, teljesen szép kilátás nyílt a városra. Így még hatalmasabb volt a város.

- Ez gyönyörű - fordultam a fiú felé, aki velem szemben ült, és csak bámult rám.
- Szerintem is gyönyörű vagy - csusszant át mellém, és szorosan átölelt. Mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára, ő pedig a fejemre.
Már majdnem a tetején voltunk, és mi csak beszélgettünk, és beszélgettünk. Mire mentünk egy kört az óriáskeréken, teljesen elzsibbadt a lábam, pedig még csak most következett a java. Ahogy kiszálltunk, és szilárd talajt éreztem magam alatt, mintha ezer tű szurkálta volna a lábam.
Cam javaslatára a hullámvasút volt a következő célpontunk. Rettentően hatalmas, kanyargós volt. Beültünk egy kocsiba, magunkra csatoltuk az övet, és vártuk a sorsunkat. Hogy végre elinduljunk. Kis nyomást lehetett érezni, amikor elgördültünk a helyünkről. Mögöttünk pár tizennégy év körüli lány nyomban sikoltozni kezdett. Mi lesz velük ha vetünk egy átfordulást is? Elmosolyodtam, és megszorítottam Cameron kezét.
Hát a végére mi is - legalábbis én igen - visítottam, de nagyon jó volt. Sosem voltam még vele vidámparkban, de azért ő is úgy lelkesedett mint én.
Teljesen megfeledkeztem mindenről, csak Cam-re koncentráltam, meg persze a vidámparkra.
A következő amit kipróbáltunk közös elhatározással a szellemvasút volt. Oké, bevallom, eléggé megijedtem párszor, de mentségemre legyen, hogy Cam is.
Aztán mentünk minden hülyeségre, és rengeteg képet is csináltunk. Utoljára a dodgemet hagytuk. Cam befizetett 2 menetre, és mindketten választottunk egy-egy kocsit. Én egy pirosat választottam, Cam pedig egy kéket.Elindult a menet, én pedig mosolyogva, és ajkamat harapdálva kezdtem el üldözni Cam-et. Volt még tíz másik ember, akik a pályán voltak, de mi csak egymásra koncentráltunk. Ő is belém jött, én is belé, és rengeteget nevettünk. Megfeledkeztem az élet nagy gondjairól.Miután a lehető legtöbb dolgot kipróbáltuk, elmentünk az édességárusokhoz, és vettünk vattacukrot.
-Istenem, ilyet is de régen ettem már - mosolyodtam el.
-Többet kéne kiruccanunk, én nagyon jól éreztem magam veled. És dodgemben verhetetlen vagy - ismerte be Cam, aztán átkarolta a derekamat.
-Haha, én is jól éreztem magam, nagyon. Köszönöm, hogy elhoztál - bólogattam, miközben egy újabb színes pihét tömtem a számba.
-Semmiség - húzta féloldalas mosolyra a száját, tekintetével az enyémet fürkészte.
Nyomott egy csókot ajkaimra, én pedig belemosolyogtam, és viszonoztam.
-Ó, még valamit akartam - húzott vissza finoman, amikor indulni készültünk. kérdőn ránéztem, és hagytam, hogy vezessen. A céllövöldénél kötöttünk ki, én pedig még mindig nem sejtettem, hogy mit is akarhat. Befizetett 3 dobásra. A nehezebb szintet választotta, amelyet másodjára sikerült is megoldania, ledöntötte az összes sörös dobozt.
-Melyiket kéri? - kérdezte vidáman az eladó a nagy plüssállatokra mutatva. Kiválasztott egy nagy barna macit, és felém fordult. Átadta nekem, én pedig boldogan fogadtam el a macit.
-Köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára. Hihetetlenül aranyos.
-Mivel tudnám viszonozni ezt a sok mindent, amit teszel értem? - néztem fel mélybarna szemeibe.
-Annyi elég, hogy itt vagy nekem - suttogta fülembe, és megölelt. A meghatottságtól könnyek szöktek a szemembe. Belefúrtam arcom mellkasába, karját szorosan átöleltem. Akkor vettem igazán tudomásul, hogy ez a fiú nagyon szerethet engem. Úgy amilyen vagyok. Néha kócos hajjal, morcosan, és smink nélkül is. Nekem pedig ennél nem kellett több.

-Sétálunk, vagy hívjak taxit? - kérdezte, amikor elhagytuk a kijáratot.
-Sétáljunk - mondtam egyértelműen, mert imádok a friss levegőn sétálni. Egy hatalmas macival a kezemben sétáltam, és az sem zavart, hogy megbámulnak. Mert Camerontól kaptam, és ez mindennél fontosabb nekem. Most már úgy érzem, megbízhatók benne, és nem kell már csalódnom. Remélem, most már minden rendben lesz, mert nem élném túl, ha ismét elveszíteném! A mai napot nagyon élveztem, és elfelejtette velem, a régi rossz napjaimat.

-Min gondolkoztál annyira édesem? - mosolygott rám Cam, és megigazította a haját, ami abból állt, hogy megrázta, és a kezével eligazította.
-Semmin. Az életen - feleltem még mindig merengve, mire akaratlanul is felnevetett.
-Most mi van? - nevettem el én is magam, és finoman a vállába bokszoltam.
-Semmi.
Az út további része csendesen telt, de ez nem kínos,hanem az a kifejezettel jóleső csend volt.
Már szavak nélkül is megértettük egymást.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Boldog Új Évet kívánok, kedves olvasók! Legyen szebb a 2016-os évetek! Ahogy látjátok megjött az új rész! Remélem tetszik és kapok egy-két megjegyzést és pipát új év alkalmából! Jöhet hideg-meleg!
Puszillak titeket, Betty

I.14.- Miért?

Cameron mézédes csókját bugyuta csengőhangja szakította meg. Szememet megforgatva húztam el magam tőle. Kivette zsebéből a telefonját, majd felállt a plédről és tovább ment hogy ne halljam beszélgetésüket azzal a bizonyos személlyel, aki fontosabb volt neki mint én. Pár perc beszélgetés után visszatért komor arccal. Választ vártam, de csak ment előre. Utána szaladtam, és választ vártam tőle ki volt az, és hogy mit akart?!

- Most hová mész?-húztam vissza bőrkabátja ujján keresztül. Magamhoz húztam, mire nyomott egy puszit fejem tetejére. Az egész nagyon furcsa volt és ijesztő. Mint aki meghalni készült olyan érzések játszódtak le bennem.
- Szólalj már meg, kérlek!-arcomon már folytak le keserű és kövér könnycseppjeim.Nem érdekelte, csak eltolt magától és elment. Kevés voltam ahhoz hogy a sötétbe kint maradjak egyedül, így sötétedés előtt haza fele igyekeztem és gondolkoztam hol rontottam el. De csak remélni tudtam hogy mire haza érek Cam is otthon lesz már. Lenyomva a kilincset szomorúan tapasztaltam hogy ő nincs otthon. Plédet és a kosarat amiben ott voltak a szeretettel készített szendvicsek letettem az ajtó elé, és a cipőmet is lerúgtam lábamról majd szomorúan rohantam fel a szobánkba. Belépve a helyiségbe éreztem Cameron illatát és láttam magam előtt szokásos mozdulatait. A remény még bennem motoszkált, és a kérdéseimre való válaszok is érdekeltek. Telefonomat megragadva tárcsáztam a barátomat. A telefon sípolást jelzett. Egyértelművé vált, hogy nem hiányzom neki, és nem kíváncsi rám. Az ágyam szélére ültem, és remegő kézzel túrtam bele kósza tincseim közé. Felemelve a fejemet magammal szemeztem a tükörbe. A fejem égni kezdett és tudtam, hogy bármikor olyat tehetek, ami nem váll rám. Nem is történt ez másképp. Jobb kezemet ökölbe szorítva, minden erőmet beleadva beleütöttem a tükörbe, ami megrepedezett, majd lehullott. Kezemen apró hegek keletkeztek, majd mindegyikből a vér is kibuggyant.
- A francba!- ráztam meg sajgó kezemet. Fájt, de nem jobban mint a szívem Cameron miatt. Ha itt lett volna, ez mind nem történik meg, és adna rá egy puszit amitől, majd azt hinném elmúlik, és úgy érezném hogy a vérzés is elállna. A kezem lüktetni kezdett, és szúrásokat éreztem. Megijedtem a meg nem szűnő vérzéstől. Lerohantam rongyért és jégért. De ez mind hiába volt.A lerúgott cipőmet lábamra vettem, majd leakasztva a falról a kocsim kulcsát beszálltam, és elfordítottam. Gázt adva a gépjárműnek elindultam önszántamból a kórházba, és persze szitkozódtam hogy-hogy lehettem ilyen buta és hirtelen haragú, na meg persze totál nem normális hogy esélyt adtam Cameron-nak, aki ismét átvert, megbántott és még miatta is siettem be a kórházba. Az orvos lefertőtlenítette, bekötötte és persze kiszedte a szilánkokat. Felállva az ágyról furcsa érzést éreztem. A látásom elhomályosodott és a fejem is fájni kezdett, majd még az egyensúlyomat is elvesztettem.

Hangos csipogásra és fejfájásra ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemeimet ami eléggé nehezemre esett. Jobbra, majd balra tekintettem. Bal oldalon egy zacskó lógott, aminek vége a kezembe ért véget. A jobb oldalamon hangosan csipogott a gép, melynek zsinórjai rám voltak szerelve, és figyelték a szívem illetve a légzésem funkcióját. Úgy véltem a masina elromlott, hiszen nem éreztem a szívem dobogását csak a fájdalmat, amit okoztak ismét. Felültem az ágyamba amikor az orvos nyitott be hozzám látogatóba. Tollával írogatott mindenfélét.

- Mi történt doktor úr?-kérdeztem.
- Kezét ápoltuk, majd elájult! Most már nem nagy ügy, de ezelőtt pár órával az volt!-nyugtatásnak szánta. Bólogattam és egy mosolyszerű valamit is ejtettem. Az orvos a kis szekrényre tette a recepteket, ami jó a kezemre, és a fejem zúgására.
- Értesíthetek valakit?-nézett rám.
- A barátomat!-vágtam rá.
- Meg a nagyimat!
Az orvos az ölembe adta a kis füzetét, amire felírtam mind a két telefonszámot. Ez az egész baleset csak egyre volt jó. Újra érzéseket keltett bennem, és hittem hogy majd Cameron az ájulásom és a kezem vérzése hallatán, majd lelkifurdalása miatt megjelenik és bocsánatot kér tőlem a hibái elkövetése miatt. De ez nem történt meg. Nagyimon kívül senki nem jött be a poros és dohos szagú kórterembe.

- Hát mit csináltál magaddal édes lányom!-érdeklődött a nagyi feszülten.
- Buta voltam!-sóhajtottam. - Cameron?- kérdezem remény teli arccal.
- Nincs!-rázta meg a fejét. Szemem gödrei újra megtelt, pedig már azt hittem hogy elfogytak a pimasz könnyeim, de ez cseppet sem így volt. Fogalmam se volt mi lesz ezek után, de azt tudtam hogy Cameron-ra pipa voltam, és tudtam mi lesz a sorsa. Talán ideje volt bosszút tervelni.

Szerencsére a vér látványától ájultam csak el, így nem volt semmi bajon, amit felfedeztek volna rajtam. Dr. Jongens haza is engedett, de mondta vigyázzak magamra a későbbiek során. Egy aprót bólintva, hagytuk el a kórházat, majd a kocsiba ülve indultunk meg haza. Még mindig nagyon pipa voltam Cameronnal. Szó, se beszéd nélkül elment, ott hagyva engem. Megígérte, hogy minden rendben lesz. Azt mondta most már nem fog hazudni, de tévedtem. Még csak most kaptam vissza és már elmegy. Egyszerűen nem értem. Miért csinálja ezt? Miért?!? A vezetésre sem tudtam koncentrálni. Nagyinak át adtam a kormányt, mielőtt még bajunk eshetett volna. Kiszállva a kocsiból, megpillantok egy furcsa alakot nem messze tőlünk. Nagyi bemegy a lakásba. Én az alak felé haladok osonva, hogy ne vegyen észre. Egy sűrű magas bokor mellé bújok. Figyelem a magas, nagy darab férfi alakot. Vizslatni kezdtem körvonalát. Fekete bőrdzsekit visel, fekete nadrággal. Nyakán egy furcsa ábrájú tetkó található. 40 év körüli lehet. Arcát még nem látom. Egy másik srác is megjelenik mellette. Beszélgetnek. Próbálom kivenni, hogy miről, de túl messze vannak, ahhoz, hogy halljam őket. A vékony, magas srác egy dobozt cipel be a házba. Új szomszéd. Furcsa. Kicsit ijesztőek, úgyhogy jobb ha résen leszek. Még egyszer a rájuk pillantok, majd haza felé veszem az irányt, mintha semmi sem történt volna. Körülnézek, majd a küszöböt átlépve megyek be a házba. A cipőmet leveszem, majd a szobámba haladva, bemegyek a fürdőbe lezuhanyozni. Lemosom magamról a kórházi szagot, majd mikor kész vagyok, magam köré csavarok egy törülközött. Kinyitom a fürdőajtót és a szekrényhez sétálok. Belepillantok egy pillanatra a tükörbe. Ijedten fordulok az ágyamhoz, mikor megpillantom azt az embert, aki megbántott.

- Mit keresel itt?- hangom kicsit se volt kedves felé. Túlságosan haragszok most rá.
- Bocsáss meg, hogy csak így elrohantam!- áll fel és felém kezd közeledni, hogy megölelhessen, de kezemmel eltolom magamtól.
- Azt mondtad nem lesz több hazugság! Hogy mindent elmondasz! Te meg...te meg, csak úgy itt hagysz engem, mikor szólok neked?! Hazudtál! Még csak most kaptalak vissza! Elmentél! Nem mondtál semmit se, hogy hová mész! Semmit!!- zúdítottam rá mindent, kiabálva. Nem teheti ezt velem!
- Beszéljük meg...- néz rám csalódottan.
- Nincs mit megbeszélni.- mondom ki egyszerűen. - Tűnj innen!- kiabálok rá ismét, ami megannyi döfést és csalódást add nekem. Zokogva rogyok le a földre. Cam közelebb jön hozzam és átölel. A testem ellökné magamtól, de a szívem mást mond. Nagy könnycseppjeimet megtörlöm és rá nézek Camre, aki aggódva figyel.
- Kérlek! Hagyj egy kicsit magamra...- nyögöm ki nagy nehezen. Bólint, homlokomra add egy lágy csókot, amitől én lehunyom szememet, és nagyot sóhajtok.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Remélem tetszett! :) Várom a véleményeket!
Puszi, Betty

I.13- Újra bízni

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Ez a rész is kissé rövid lett, de így tudtam össze hozni. Milyen a blog? Tetszik még nektek? Min kellene változtatni? Kérlek írjatok le nekem itt kommentbe! Ismét ha 2-3 kommi össze gyűlik hamarabb kerül fel az új rész, ha ti is szeretnétek. Véleményeketek várom! Pipákat is várom. Kiváncsi vagyok a véleményekre!:)

Puszi nektek, Betty 

CAMERON

Egész éjszaka csak forgolódtam. Ha sikerült is vissza aludnom, mindig megjelent előttem Emilie gyönyörű arca, és amit tettem vele. Kénytelen voltam elmenni. Muszáj volt. Nem bírtam ezt tovább csinálni! Ez a sok hazugság és veszély, csak a bajt hozta ránk. El kellet menekülőm! Nem volt választásom! Túlságos szeretem! És épp ezért kell elmennem. Miatta. Miattam, hogy ne essen baja. És hogy ne okozzak neki fájdalmat. Nem tehetem mást. Nem akartam hogy többet csalódjon.
Éppen úton voltam California felé. Egy új megbízást kaptam. Nem tudom mit kellene csinálnom. A főnök számít rám, de én már ezt nem bírom tovább csinálni! Emilie miatt nem megy. Szeretem és vissza akarom Őt szerezni! Egyszerűen nem megy ez nekem... Vissza kell mennem! Most! Azzal a lendülettel fordultam vissza autómmal, vissza Scarsdale ny-be.

***

- Annyira szeretlek, kincsem!-szorítom magamhoz, szorosan. Ő csak belenézet gyönyörű szemével enyémbe. Csókot leheltem ajkára.
- Óóó...el is felejtettem.-ugrik fel hirtelen. - A lányok várnak a buliba!-fogja meg ijedten arcát. A mobilját megfogja kezébe, majd tárcsáz egy számot. Kapkodva beszél a telefonba, alig lehet érteni belőle valamit. Hirtelen rám néz. Furcsán nézek rá, nem tudom mit szeretne. Elmondja, gondolkozók rajta, majd bólintok. Rám mosolyog, leteszi a telefont, megölel, megcsókol, majd a kezemnél fogva húz az ajtó felé. Hívunk egy taxit, ami elvisz minket a klubhoz.

A teret hangos zene tölti be. Már sokan igen jó állapotban voltak, körbenéztem és csupa ismerős arcot láttam. Emilie a barátnőivel eltűnt valamerre. Kicsit hagyom hagy szórakozon. A bárpulthoz léptem és gyorsan rendeltem valamit. Kézhez kaptam az alkohol tartalmú italt és gyorsan eltüntettem. Már a másodikat is kikértem amikor egy kezet éreztem meg a válamon.
- Kit látnak szemeim? Téged is lehet látni?- szólal meg a hátam mögül az a hang amit már sok közül is fel ismernék.
- Liam...- fordulok meg. - De jó, hogy itt vagy!- borultam nyakába. - Rég láttalak, testvér.- paskolom háton.
- Én is! Mi a helyzet?- ül le mellém.
- Bujkálok.- nevetek. - A főnök kicsit dilis, meg hát, hiányzot a szerelmem.- mosolyodok el.
- Óóó...vagy úgy.- nevet ő is. A pultosnak int, majd két italt önt, amit meg is iszunk, majd jön a következő kör.

---

Komás fejel ébredek reggel. Lüktet a fejem. Nyöszörögve fordulok meg ágyamba, hogy még aludhassak, kisebb-nagyobb sikerrel. Emilie mellettem szuszog hason fekve. Olyan édes, amikor így alszik! Párnámat felrakom fejemre, hogy tudjak még pihenni egy kicsit. A mellettem fekvő lány elkezd mocorogni. Közelebb bújik hozzám. Hátamon lévő tetkót kezdi el kirajzolni. Mosolyogva felmordulok, majd Ő alám kerül. Ajkára adók egy gyors csókot.
- Jó reggelt!- mosolyog.
- Neked is!- újra megcélzom ajkát, s csók csatába kezdünk. Ő beletúr hajamba, majd én kerülők alá. Testemen csókokat lehet, úgy halad lefelé. Kezénél fogva húzom vissza magamhoz. Annyira hiányzott már a csókja! Csak egy hónapja nem voltam vele, de nekem éveknek telt ez a hónap. Nem is tudom hogy bírtam ki nélküle.

EMILIE

- Szereltek!
- Én is! Annyira hiányoztál! Örülök hogy vissza jöttél!- nézek fel rá.
- Nekem is. Örülök hogy vissza jöhettem!- csókol meg, amitől elmosolyodok. Szorosan megölelem, majd az ágyból kibújva megyek el a fürdőbe lezuhanyozni. Kicsit később Cam is követ. Felöltözök addig, amíg Ő lezuhanyzik és a konyhába megyek, ahol isteni finom kaja illat kering. Nyami palacsinta! Korgó hassal ülök le az asztalhoz, amikor köszöntöm Rose nénikémet. Mesélek neki a tegnap estéről. Elmondom neki vissza jött Cameron is tegnap este, mikor elindultam és együtt mentünk el a klubba. Mikor Cam lejön a lépcsőn bemutatom neki és együtt kezdünk el reggelizni.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk piknikezni egyet. Együtt. Ma elég szép az idő.-javasolja.
- Remek ötlet.- bólintok.
Szép lassan megreggelizek, majd neki állok szendvicseket készíteni a piknikhez. Örülök hogy végre vissza jött Cameron. Sok volt ez a 4 hét, amit külön töltöttünk. De örülök, itt van és ez a lényeg. Szeret és én is szeretem Őt! Mikor tegnap este az ajtóban állt, a szívem olyan hevesen vert, amikor megláttam. Visszajött. Értem, miattam! Visszajött, hogy újra együtt lehessünk. És mikor ez ténylegesen tudatosult, rám törtek az örömkönnyek. A nyakába borulva zokogtam. A legboldogabbnak érzem magam az egész világon. Tudtam, hogy itt van és itt lesz. Mindig. Sosem hagyna el. A szerelmük olyan erős, hogy senki sem szakíthatja meg. Akartuk egymás. Mindörökre. Nem tudtam eldönteni, hogy a földön avagy a mennyben vagyok. Olyan boldog voltam, hogy féltem elszállok. A boldogság csak sugárzott belőlem. Annyira hiányzot a csókja és az érintése, hogy az már fájt. Ha ő nem lenne, nem tudom mi lett volna.

A szekrényhez sétálok és elő kapok egy kosarat, beleteszem a szendvicseket pár gyümölcsöt, italt és kész is. A kosarat lerakom a cipős szekrény mellé, amíg fel nem veszem a cipőmet. Cam elkéri a kocsikulcsot a nagyitól, majd a kocsiba ülünk. Beindítja az autót, majd a legközelebbi kilátóhoz megyünk. Mikor oda érünk, felsétálunk a dombhoz, majd leterítem a plédet a földre. A kosarat rá rakom a plédre és leülünk. Jó kettesben lenni. Újra nyugalom van és ez tetszik. Nem bánthat már senki. Úgy érzem, hogy itt jó helyünk lesz.

Ui: várom a véleményeket!:)) írjatok nyugodtan! Hideg-meleg jöhet!;))

I.12.- Maradj velem

Sziasztok! Boldog Mikulást mindenkinek!:)) Itt is van a rész, ahogy ígértem. Köszönöm szépen a 3 kommit! (Ma véletlenül át akartam írni, amit én írtam és egy másikat töröltem ki. Én hülye. Tiszta béna vagyok. Bár nézetek el nekem pont akkor keltem fel:D ha esetleg tudja valaki, hogy tudom vissza állítani, akkor szóljon! Csak gondoltam mondom ne hogy meg haragudjon a kommentelő. Tényleg véletlen volt, nem akartam!:/) Ezt a részt hosszabbra terveztem, úgyhogy remélem tetszik majd!:) A kommikat ismét várom, és a pipákat:) A kövi részt csak 1 hét múlva tudom csak hozni! Tudjatok suli van, meg most pont dolgozatokat is írunk, szóval, csak szombaton v. vasárnap tudom hozni! Addig is kitartás a szünetig! Már csak 2 hét! Juppi!!;))
Nem is húzom a szót tovább! Jó olvasást! Imádlak titeket!:*

"Földre rogytak lábaim. Szaporán veszem a levegőt, szinte alig kapok oxigént. Összeszorított szemmel görnyedek fekete ruhámba a poros járdán, s hallóm a lépteket egyre jobban közeledni felénk. Nem tudom Cambe mi üthetett. Azt hittem vége van már ennek az egésznek. -Csak egy álom. Csak egy álom!- ismételgettem magamnak, közben előre-hátra ringatóztam. Futni kezdek valamerre ott hagyva Camet, hátha egyszer észbe kap és utánam rohan. Futottam amilyen gyorsan csak tudtam, aztán elsötétült minden körülöttem...."

Kinyitom szemeim. Nagy fehér fény szűrődik át fehér falakon. Fehér minden. Szemeimet össze csukom a hirtelen fénytől. Hunyorogni kezdtek, hogy felmérjem hol is lehetek. Csipogást hallok magam mellet. Egy gép. A karomba egy infúzió van kötve. Balra, jobbra fordulok. Nincs itt Cam! Ijedten felülök és üvöltözni kezdem nevét. Semmi. Zokogva üvöltöm nevet, hátha itt van. Még mindig semmi, csak egy fehér középkorú ápoló nő jelenik meg, aki a karomat megfogva nyugtat meg.

- Nyugodjon meg kisasszon!- mondja kedvesen.
- Hol...Hol van Cam??- zúdítom a kérdéssel.
- Nyugodjon meg! A doktor úr nemsokára itt lesz.- Igazít párnámon.
- Hol van Cam?!- ideges lettem. Megkérdezem hol van Cam és nem válaszol?
- Nem tudom hol van a kedves barátja.- mondja tömören, majd az ajtón kimegy, meg sem várva következő kérdésemet feléje. Talán kicsit elvetettem a sulykot, de hol lehet? Nem telt el pár perc, ahogy a nővér is mondta, megjelent az orvos.

- Jó reggelt Ms.Groven! Dr.Jongens vagyok a doktora.- jön be kedvesen hozzám és mutatkozik be.
- Jó reggelt! A barátom hol van?- támadom le egyből kérdésemmel.
- Tegnap egyedül jött be a kórházba. Súlyos sérülésekkel, amit meg kellet műteni. Jól érzi magát?- nézz rám a papírjaim nézelődése után. Nem is vettem észre, hogy be van gipszelve a lábam és a kezem. És ha még jobban gondolkodok, talán rémleni is kezd valami, de meg nem tudnám mondani micsoda. Sajog mindenem.

- A fejem fáj. Kérhetnék egy fájdalom csillapított?
- Hogyne. Egy pillanat.

Az orvos mindent elmondott nekem, amiről tudni kell. Szerencsére semmi komoly nem történt. A mellettem lévő asztalra néztem, ahol a telefonomat megis találtam, egy papír fecnivel együtt.

Kedves Drága Szerelmem!

Annyi minden fájdítja most a szívemet. Nem mondtam neked el mindent!

Nem hittem volna, hogy ennyire megszerettelek, de mégis így lett!

Nem vigyáztam elég jól rád, ahogy kellet...

Igen. Rád kellett vigyáznom. Apadnál dolgozom egy maffiában.
El kellet volna mondanom neked ezt, de én nem tettem. 
Nem érdemelsz meg! Féltem elmondani neked mindent, 
amit el kellet volna. Már bánom! Már messze járok, mikor ezt olvasod.
Muszáj vagyok elmenni, mert nem akarok neked több fájdalmat okozni!
Nem akarlak elveszíteni, mert nagyon szeretlek!! 
Remélem megbocsátasz nekem és tetteimet!

NAGYON, NAGYON, NAGYON SZERETLEK TÉGED!

ÖRÖKRE SZERETNI FOGLAK!
Szeretettel: Cam, a szerelmed!

Olvasóm a sorokat könnyezve. Annyira szeretem, hogy nem érdekel mit csinált, vagy éppen mit művelt, én akkor is őt szeretem és nem akarom őt elveszíteni! A könnyem csak folytak le az arcomon, mikor,  újra és újra elolvastam a szöveget. A telefonomat meg fogtam, s gyors tárcsáztam Cam számat. - A hívott szám jelenleg nem érthető el. Próbálja meg később.- Morogva teszem le a készüléket az ölébe. Kopognak. Nagy meglepetésemre Rose nénikém jelenik meg. Boldogan mosolygok rá, a könnyeimet próbálom eltüntetni előle. Boldogan lép be hozzám, s szoros ölelésébe zár. Jól megölelgetjük egymást, amit nevetve viszonzunk.
- Mi történt csillagom?- ül le az ágy mellé egy székre.
- Óóó....nagyikám..., ez nagyon hosszú.- sóhajtom.
- Hallgatlak!- mosolyog, majd én bele kezdek a mondandómba.
-.....és ezt a fecnit találtam itt a telefonomra ragasztva.- nyújtók át neki, hogy elolvassa. Nézem Rose néni reakcióját, kissé megdöbben az arca, de egy kis mosolyt is felfedezek benne. - Én nagyon szeretem őt! Ő a mindenem és nem érdekel mit csinált! Nem akarom elveszíteni!- szomorúan nézek rá. Könnyes szemmel bújok karjába. Simogatva nyugtat meg. - Annyira hiányzik!
- Ssss...nyugodt meg csillagom! Minden rendben lesz!

****

Már egy hete hogy a kórházból kiengedtek. Most a nagyinál fogok lakni egy ideig, amíg kicsit össze nem szedem magamat. Meg kell találnom Camet! Nem veszíthetnek el! Sokkal jobban fájna, mint a Rickkel való kapcsolatom! Fúúú...inkább ne is beszéljünk róla! Még a nevet sem akarom soha kiejteni! 

Be köszöntőt az ősz is. A fákról a levelek hullanak le, ami széppé teszi a tájat. Imádom az őszt, olyan szép ilyenkor minden. Az ablakba nézelődve tekintek kifelé, közben a reggeli teámat szürcsölöm. Teljesen ki vagyok. Mióta nincs velem Cam, állandóan őt keresem mindenhol. Mindennap elmegyek itthonról és a keresésére indulok, de hiába. Minden este csalódva jövök be az ajtón, s a szobámban a meleg takaró alá be bújva kezdek el sírni. Mostmár kicsit kezd jobb lenni a helyzet, de még mindig itt van a szívembe ez a nagy fájdalom. Hívom, de nem veszi fel és ez aggaszt. Nagyon! Vissza szeretném kapni, ölelni akarom, csókolni, a karjaimba zárni. Egyszerűen nem veszíthetnek el! Nem megy! Fel húzom a lábam, majd a kezemmel át karolom azt, fejemet le hajtom térdemre. -Jaj istenem, szerezzd nekem vissza őt, kérlek!- sóhajtom.

- Csillagom elmegyek a boltba, szeretnél valamit?- jelenik meg Rose néni a nappaliba.
- Egy kis édesség most jól esne.- mosolygok rá.
- Rendben. Más valami még?
- Szerintem ennyi, de ha mégis kellene valami hívlak!- Bólint. A fejemre add egy puszit, majd elköszönve tőlem ki megy az ajtón. Még utoljára kitekintek az ablakon, majd fel állok és a mosogatóba helyezem a bögrémet. A szobámban fel megyek, majd tiszta ruha után kutatok. Felveszek egy tetszőleges szettet, kontyba fogom hajam, a szememet ki sminkelem egy halvány púderrel, s már kész is vagyok. A táskámba beleteszem a mobilom, a tálcám, a nyakamra fújok egy kis parfümöt és indulhatunk is. A cipőmben gyors belebújok, majd a lakás kulcsot megfogva záró be magam mögött az ajtót.

Útközben egy csomó ismerőssel találkozók. Barátokkal, ismerősökkel, pár régi osztálytárssal. Csak beszélünk pár szót, s már megyek is. Pár emberrel megbeszéltem egy találkát mára egy kis kikapcsolódásra. Hátha jobb lesz valamennyire a kedvem. Ugyanazon az útvonalon haladtam, mind mindennap szoktam. Mindenhova benéztem, de sehol sem akadtam vele össze. Hívtam is, de vagy nem veszi fel vagy a hang posta kapcsol be nála. Néha üzentek neki, hogy hiányzik, meg hogy nem haragszom rá, hátha vissza hív, de semmi, egy árva szó sincs vagy egy SMS, semmi! Meguntam. Már 5 órája bolyongok. Sehol sincs! Haza fele indultam. 7-kor találkozom Lisával és Lindával a régi kedvenc klubbunkba. Mikor haza érek be köszönök nagyinak, s mondom neki, hogy ismét elmegyek itthonról. Ő erre csak azt mondja "Vigyázzak magamra!", amit én mindig be is tartok. Felszaladok a lépcsőn, a törölközőt le akasztóm a szekrényről, s a fürdőbe rohanok. Leveszem ruháimat, berakom a szennyesbe, majd be lépek a zuhanyzó alá. Megengedtem a meleg vizet, majd a hajamat kezdem el mosni. A testemet is behabozom a kedvenc málna illatú tusfürdőmmel, majd leöblítem. A hajamat még balzsammal át mosóm, majd törölközőt csavarok rá. A testemet megtörölöm egy másikkal és magam köre csavarom. Szekrényemhez lépek, valami bulizás ruha után kutatva, szerencsére megtalálom a kedvencemet. Keresek hozza illő fehérneműt is, majd felveszem őket. A hajamat még kicsit szárítóm,  addig amíg  megcsinálom a sminkemet. Feldobtam egy kis alapozott, egy kis púdert, kihúztam a szemem, ki szempillaspiráloztam magam, majd a hajamat kezdtem el megszárítani. Félig fel kötöttem a hajam, a mobilomat és a pénztálcámat át raktam a fekete csillagos táskába, fújtam egy kicsi parfümöt a nyakamra és a csuklómra és már indulhattak is. Nagyitól még el köszöntem, majd felvettem a dzsekim. Kinyitottam az ajtót, s döbbenten nézem rá a magas alakra.
- Cam?- nézek rá furán. - Cam!- karolom át örömömben. Szorosan ölelem, beszívom jellegzetes illatát, amit olyan régen éreztem, rá nézek arcára. Kapucnis visel fején, de én tisztán látom arcát. Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam, de ő elfordította fejet.
- Csak beszélni szeretnék veled.- mondja lehajtott fejjel.
- Rendben.- szomorodok el, s egy könnycsepp csordul le arcomon. Ő bejön az ajtón, majd a nappaliba be kísérve leülünk.
- Cam én szeretlek és hiányzol!- fogom meg kezet. Mélyen belenézek szemébe, látom rajta hogy csalódott és ez elszomorít.
- Én is, nagyon!- mosolyodik el halványan.
- Kérlek, maradj és ne menj el!- könyörgök. Sóhajt.
- Biztos meg tudsz nekem bocsájtani?- nézz szemeimbe.
- Igen!- borulok karjai közé és megcsókolom.

I.11-Emlékek

Sziasztok! Itt is lenne az új rész! Remélem tetszeni fok és kapok pár kommit.:) Ez is kicsit rövid lett, de legalább ez is valami. Köszönöm a 3123 oldal megjelenítést, nagyon örülök neki! Nem is húzom az időt! Jó olvasást!;))

Tányérokat összeszedem az asztalról,majd a mosogatóba teszem őket és elmosom. Mosogatás közben Cameron átkarolja csípőmet, és nyakamba fúrja fejét. Apróbbnál, apróbb csókokat lehelt rá, amitől én kuncogni kezdek. Az utolsó tányérral is készen voltam, majd megfordultam, hogy Cameron gyönyörű szemeibe merüljek. Átkaroltam nyakát. Elmosolyodtam és megcsókoltam édes ajkát. Ő a fenekemet markolászta, majd a konyha pultra emelt. Ott elidéztünk egy ideig, majd megszakítottam csókunkat.

- Cam. Kérdezhetek valamit?- néztem bele csilló szemeibe.
- Persze, édes!- mosolyodik el kacéran.
- Eljönnél velem Scarsdale ny-be?
- Igen!- mosolyog. - Kit szeretnél meglátogatni?
- Egy nagyon jó barátomat.- gondolok vissza rá az emlékeimbe és elmosolyodok.

***

Az ablakon nézelődök ki. Olyan régen voltam már itt, már tisztára elfelejtettem, hogyan is nézhetett ki a város. Lassan megérkezünk a temetőhöz. Nehéz bele gondolni, hogy már nem lehet velem anyu. Annyira hiányzik! 
Apa tehet mindenről, ha nem bántja sosem történt volna meg. Túl kicsi voltam még, hogy megvédhessem, de ahhoz is, hogy egyáltalán felfogjam mi is történik.

*Vissza tekintés* 

Én a szobába voltam, anyu pedig a konyhába. Apa szokás szerint mindig időbe jött haza, de ma nem, ma késet. Anyu faggatni kezdte, apa nem felelt, némán bevonult dolgozó szobájába és bezárkózót. Veszekedtek. Megijedtem apától és bevonultam a szobámba. Bár ne tettem volna! Csörrenés, durranás hallatszott. Bebújtam gyors a szekrénybe, összehúztam a lábamat és sírni kezdtem. Pár perc múlva semmit sem hallottam. Csend volt. Ijedten kinyitottam szekrényemet, s lefelé haladtam a lépcsőn. Törőt szilánkok mindenhol, anya pedig a földön hevert. Szám elé raktam kezem és gyorsan oda rohantam hozzá. 
-Anya! Anya! Keljél!- keltegettem fel, de semmi. - Anya!- sírtam. Ajtónál zajt hallottam, felnéztem és a konyhába rohantam. A léptek egyre hangosabb volt. Én az asztal alatt voltam.
- Jézusom! Emilie!- kiabál a nagyi. 
- Nagyi!- szaladok gyors hozzá. Megölelem lábait, ismét sírni kezdek. 
- Hála istenek jól vagy!- ölel magához, majd felemel karaiba. Nagyi hívott egy mentőst, akik hamar ki is értek, de mamit sajnos nem tudták megmenteni. Apát ezek után meggyűlöltem és soha többé nem mentem vissza hozzá, anya megölése miatt. A gyámot nagyinak ítélték, apát pedig börtönbe csukták gyilkolásért. Nagyihoz költöztem. Ott éltem 10 évet, segítettem neki, és mikor már 15 lettem elmentem dolgozni egy kávéházba. Nagyon szeretek ott az emberek. Kedvesek voltak és boldoggá tettek. Mikor betöltöttem a 18 életévemet, a pénzt, amit össze gyűjtöttem vettem belőle egy lakást New Yorkba. 

*Vége*

Leparkolunk az autóval. Kiszállok. Ruhámat megigazítom, majd magamhoz veszem csokromat. Cameron követett. Szomorún meredt rám. Szorosan megölelem, mielőtt bemennénk. Összekulcsolom kezem övével, majd együtt indulunk be. Anya sírjánál megállunk, beleteszem a csokrot a vízbe. Hosszasan meredek a sírra. Könnybe lábad szemem. Szorosan ölelem a mellettem lévő fiút. Mesélni kezdtek anyuról.
-........Egyszer anyjával a konyhába sütit sütöttünk, amikor csengettek, ő kiment ajtót nyitni én pedig folytattam a sütit. A lisztet fel szerettem volna bontani, de kiszakadt. Anya dühös lett rám egy kicsit, amiért nem vártam meg, de ahogy kinéztem, tiszta lisztesen, röhögni kezdtünk és jókat beszélgettünk egymással. Igazi csajos nap volt. Ez halála előtt pár nappal történt...Annyira hiányzik!- fújom ki az orrom a történet végeztével. Karjaiba zár, úgy ölel magához, közben a hátamat simogatja.  Szorosan ölelem magamhoz. Mélyen belebujok ölelésébe. Fejemre add egy csókot, amitől elmosolyodok. Megcsókolom édes ajkát, majd egy utolsót pillatok anya sírjára. Át karolom Cam derekát, majd ki sétáltunk lassan a temetőből. Néha olyan szép a temető, amikor tele van virágokkal, olyankor minden virágba borul. 

- Elmehetnénk meglátogatni a nagyit is, hamar itt vagyunk.- mondom mosolyogva. 
-Rendben, édes!- csókol meg és magához húz. Mikor ránézek furcsa arc kifejezést vág, ami furcsa számomra. Értetlenül nézek rá, majd meg fordulva, én is azt a pontot kezdem figyelni, amit ő. Nem látok semmit, így kérdezni kezdem, de nem reagál, annyira le van döbbenve valamitől. Meg jobban szemügyre veszem a környéket, s látom pár maszkos alak közeledik felénk. Nem már...már megint?!?-állok sokkos állapotba. Cameron csak áll ott, semmit sem csinál, földbe gyökerezett lábai. Rángattom, hogy menjünk már el innen, de nem reagál, az alakok egyre közelebb kerülnek. Földre rogytak lábaim. Szaporán veszem a levegőt, szinte alig kapok oxigént. Összeszorított szemmel görnyedek fekete ruhámba a poros járdán, s hallóm a lépteket egyre jobban közeledni felénk. Nem tudom Cambe mi üthetett. Azt hittem vége van már ennek az egésznek. Csak egy álom. Csak egy álom!- ismételgettem magamnak, közben előre-hátra ringatóztam. Futni kezdek valamerre ott hagyva Camet, hátha egyszer észbe kap és utánam rohan. Futottam amilyen gyorsan csak tudtam, aztán elsötétült minden körülöttem.... 

UI: Szerintettek mi fog történni a történet folyamán?:)) Ha szeretnetek hogy előbb legyen rész, akkor kommizatok!! 2-3 kommi után, 2 napon belül kikerül az új rész, ha ti is szeretnétek!:))
Puszillak titeket, Betty