I.16.- Újabb meglepetések

CAMERON

Az ébresztő túl korán szólalt meg. Elnémítottam, aztán Emi felé nyúltam az ágyban, de csak a gyűrött takarót és az üres helyet találtam. A szemhéjam olyan súlyos volt, mintha két homokzsák lenne rajta, de nagy nehezen csak kinyitottam. A hangom reszelős volt az álmosságtól, amikor megszólaltam:
– Drágám? Hol vagy? – Válaszul valami csörömpölés hallatszott a konyhából. Felültem, a fáradtságot egy pillanat alatt elűzte a felismerés, hogy Emy már felkelt. És főz.
Felhajtottam a takarót, mire a hűvös, reggeli levegő megcsapta meztelen bőrömet. Magamra kaptam egy pizsamaalsót és egy pólót, aztán mezítláb kisétáltam a folyosón a konyhába.
– Emi?
Újabb csörömpölés. Aztán egy elfojtott káromkodás. Miután befordultam a sarkon, egy háborús övezetben találtam magam. Emi tágra nyílt szemmel nézett rám. Az arca, a haja, és apró konyhán minden szeglete lisztes volt. Az arcára és a pultra valamiféle tészta kenődött.
– Szerelmem?
– Palacsintát csinálok.– Úgy hangzott, mintha azt mondta volna, „Nem én voltam!” miközben egy rendőr pisztolyt szegez a halántékához. Lesütöttem a tekintetem, hogy ne nevessek, ekkor azonban megpillantottam és észbontóan csinos, meztelen lábát, amely egy bő póló alól kandikált ki. Az én pólóm alól. A francba! Az első pillanattól kezdve imádtam a lábát, amióta először megláttam, és segítettem kezelni rajta egy sebet, amelyet a baleseten szerzett. Mindig elterelte a figyelmem, olyan biztosan, mint most. Órákig tudtam volna tanulmányozni a combja alakját, ahogy a csípője felé haladva kiszélesedik. Elfoghatott volna a birtoklás érzése, amely mindig eltöltött, amikor az én ruhámat vette fel. Több tucat dolog volt, amit ebben a pillanatban csinálhattam volna, ekkor azonban valami égett szag csapta meg az orrom, és láttam, hogy vékony füst száll felfelé Emy mögött a tűzhelyről. Odaszaladtam a serpenyőhöz, és egy fekete, amorf alakú valamit pillantottam meg benne. Lekaptam a tűzről, ugyanakkor hallottam, hogy Emi halkan csuklik egyet a hátam mögött. Újabb rossz jel. Amilyen gyorsan csak tudtam, kidobtam a „palacsintát” a szemétbe, a serpenyőt pedig a mosogatóba tettem.
– Szerintem menjünk el reggelizni valahova! – javasoltam. Emi elmosolyodott, ám ez az a fajta könnyes, remegő mosoly volt, amelynek láttán minden férfi legszívesebbe világra szaladna. A pánikkitöréseihez már nagyon jól hozzá szoktam, a sírás azonban... még mindig félelmetesen ismeretlen terület volt. Lerogyott egy székre, a feje nagyot koppant, amikor leengedte az asztalra. Én csak álltam ott, ököl̈be szorít́ottam a kezem, aztán szét́nyitottam, miközben próbáltam rájönni, mi lenne a legokosabb reakció a részemről. Emi oldalra fordította a fejét, az arcát az asztallapra nyomta, úgy nézett rám. A haja mindenfelé szét állt, az alsó ajkat́ idegesen harapdálta, és a tekintete valamit megmozgatott bennem. Összefacsarodott a szívem. Csak annyit tudtam, hogy valami baj van, és szeretném helyrehozni. A kérdés az volt, hogyan. Odaléptem hozzá, és letérdeltem a széke mellett. A szeme piros volt, a bőre pedig sápadtabb, mint általában.
– Miót́a vagy fent? – kérdeztem. Megvonta a vállát.
– Úgy négy óra óta. Vagy talán közelebb a háromhoz.
Felsóhajtottam, és megsimogattam borzas hajat́.
– Emi...
– Először olvastam, aztán mostam egy kicsit, majd kitakarítottam a konyhát. – Körülnézett.
– Tiszta volt. Esküszöm! Nevettem, majd egy kicsit felemelkedtem, hogy megpusziljam a homlokát. Odahúztam mellé egy széket, és leültem. Aztán én is lefektettem az arcom az asztalra, ő azonban behunyta a szemét, és átfordította a fejet́ a másik irányba.
 – Ne nézz rám! Borzalmasan nézek ki – mondta. Nem akartam engedni, hogy ennyivel megússza. A térde alá csúsztattam a karom, és az ölembe húztam. Panaszosan a nevem nyüszítette, aztán a nyakamba temette az arcát. Megfogtam az állát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
– Mi baj, szerelmem?- lehajtotta fejét, de kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
– Csak úgy bánt minden....Félek hogy nem vagy boldog velem,...és hogy újra elfoglak veszíteni!
Emy kissé feljebb biccentette az állat́, amitől az ajka közelebb került az enyémhez. Éreztem a számon a leheletet́, és a testem azonnal reagált. A hátam kiegyenesedett, és hirtelen kínosan tudatában lettem annak, hogy meztelen lába az ölemben hever.
– Boldog vagy velem?
Istenem, néha szerettem volna megrázni! Sok szempontból szinte teljesen legyőzte a bizonytalanságát, az ilyen feszült pillanatokban azonban az összes visszatért. Nem pazaroltam az energiát arra, hogy válaszoljak, inkább felálltam, és ölben kivittem a folyosóra.
– Mit csinálsz? – kérdezte. Egy pillanatra megálltam, hogy szenvedélyesen megcsókoljam. A karját a nyakam köré fonta, én azonban elhúzódtam, mielőtt elterelte volna a figyelmemet arról, hogy érvényre juttassam, amit közölni akarok.
– Megmutatom, mennyire boldog vagyok. A lábammal kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, majd behajoltam a zuhanyfüggöny mellett a fülkébe. Emi felsikított, és még erősebben szorította a nyakamat, amikor úgy nyitottam meg a vizet, hogy még mindig a karomban tartottam. Felvonta az egyik szemöldökét, és ravasz mosoly terült szét az ajkán.
 – Attól vagy boldog, hogy lezuhanyozunk?
– Miattad vagyok boldog. A zuhany csak mellékes tevékenység.
– Milyen felelősség teljes vagy. Megcsókoltam az arcát, amelyre palacsintatészta kenődött, és elmosolyodtam.
– Igen, ez a helyes kifejezés. Letettem a földre, ő azonban még mindig átkarolva tartotta a nyakamat. Amikor így mosolygott rám, elfelejtettem lisztes arcát és kócos haját. Az a mosoly egyenesen a szívem közepéig hatolt. Megcsókoltam a homlokát, és azt mondtam:
– Hadd mosdassalak meg! Megfogtam a pólója alját, és áthúztam a fején . Nem tudom, hova dobtam, mert amikor rájöttem, hogy nincs alatta semmi, már nem láttam mást, csak őt. Istenem, milyen gyönyör̈ű volt!
Emi megköszörülte a torkát, mire a tekintetem visszatért rá.  A szájára. A mellkasara. A derekára, amely tökéletesen illett a kezembe. Mindent megváltoztatott az életemben. Nem tudtam, milyen érzés egy ilyen életvidám ember mellett lenni, és ha csak a közelében voltam, máris boldogabbnak éreztem magam. Még sosem voltam olyan emberrel, aki ennyire lenyűgözött volna: az elmémet, a testemet és a lelkemet. Most persze a testem került a figyelem középpontjába. Emi előretolta az alsó ajkát, úgy szólalt meg:
– Meddig kell itt állnom meztelenül, miközben te teljesen fel vagy öltözve? Leültem a vécé tetejére, és pimaszul rá  mosolyogtam. Hátradőltem, az egyik lábamat feltettem a térdemre, és azt feleltem:
 – Egész nap is el tudnálak nézni. Nem hazudtam. Szerettem volna tanulmányozni, emlékezetembe vésni, hogy ha becsukom a szemem, akkor is ugyanolyan tökéletesen lássam, mint amilyen. Erre a szemet́ forgatta.
– Nos, talán egy kicsit kényelmetlen lenne, ha egész nap meztelenül kellene járkálnom. Felnevettem, mire hozzátette:
– Mr. Lachowski, nem az volt a célja, hogy elterelje a figyelmem, és kevésbé féljek? Még nem igazán működik a módszere. Megfogtam a derekat́, és közelebb húztam magamhoz, amíg az állam hozzá nem ért a köldöke alatti részhez. Megborzongott a karomban, ez a reakció pedig felforrósít́otta a vérem. Megint finoman megérintettem a hasat́ az ajkammal. Aztán azt mondtam:
– Nincs okod félni.
Beletúrt a hajamba, és üveges tekintettel nézet le rám. Ezúttal egy kicsit erősebben húztam végig az ajkam a köldöke fölött, majd a bordái közötti völgyben. Még itt is éreztem a bőrén a lisztet, ezért elfojtottam a nevetésem. A fejem fölött felsóhajtott, és azt mondta:
– Most ár jó úton jársz, hogy lefoglald a gondolataim. Hirtelen türelmetlen lettem, felálltam, és én is levettem a pólómat. Emi felsóhajtott és megharapta az ajkát, nekem pedig elképesztően  nehéz volt visszafognom magam, hogy ne legyek pimasz, és ne tegyem a magamévá ott helyben. Nagyot nyelt, mire a tekintetem a nyakára siklott. Istenem, nem tudtam mi van ezzel a testrészével, de folyamatosan ez volt a vesztem. Úgy éreztem magam, mint egy kamasz fiú, szerettem volna újra és újra megjelölni azt a halvány, makulát́lan bőrt, hogy az enyém . A hüvelykujjammal megsimít́ottam a pulzuspontját, mire ismét nyelt egyet, és tágra nyílt a szeme. Belefűztem az ujjam elfeküdt, kócos hajába, és hátrabiccentettem a fejét.
– És most? – kérdeztem. Ha neki csak feleannyira terelődött el a figyelme, mint az enyém, azt mondanám, sikerült megvalósít́anom a célt. A tekintete elszakadt meztelen mellkasomról, és azt kérdezte:
 – Őőő... tessék?
Felnevettem, ám a hang a torkomban rekedt, amikor vékony ujjaival megsimogatta a mellkasomat, le a hasamon át a pizsamaalsómig. Aztán beleakasztotta az ujjat́ a derekába, én pedig nagyot nyeltem. Lenéztem, és láttam, hogy gömbölyded idomai szeretnének az enyémhez simulni, és másra sem vágytam, csak hogy összeolvadjunk.. Mielőtt teljesen elvesztettem volna a fejem, azt mondtam:
– Ne aggódj többet, oké?
Félig üveges tekintettel nézett rám. Az egyik kezemmel közelebb húztam, a másikkal pedig megmarkoltam a mellet́. Aztán megismételtem:
– Nincs többé aggód́ás.
– Nincs többé aggódás.– lehelte. Én pedig azt gondoltam, hála istennek. Mert egy másodpercet sem tudtam volna többet várni. Hevesen lecsaptam az ajkára, és legalább századjára kívántam, bár csak örökre össze tudnám forrasztani a szánkat. Minden porcikája csodálatosan finom volt, mégis a szája volt a kedvencem. Nagyon könnyen elvesztettem a fejem, miközben csókoltam, leginkább azért, mert éreztem, hogy ő is ugyan így van vele. A testet́ szorosan hozzám nyomta, a körmét a vállamba vájta, mintha egy szikla pereméről lógna lefelé, és ez az egy tartaná fenn a magasban. Minél hevesebben csókoltam, annál mélyebbre vájta a körmét a bőrömbe. Végighúztam a kezem a nyakától le a gerincén, és ekkor elszakította a száját az enyémtől. Behunyt szemmel megborzongott a karomban. A homlokához támasztottam a homlokomat, és meztelen mellkasát magamhoz húztam. A forróvízgőz és a bőre együtt olyan forróvá változtatták az apró fürdőszobánkat, mintha egy kazán belsejében lennénk. Sohasem hittem volna, hogy ilyen békét érezhetek, miközben a szívem vadul kalapál, és lángol a testem. Még is így volt. Mindig is úgy gondoltam, hogy a szerelem bonyolult, zűrös és őszintén  szólva visszataszító dolog. Valószínűleg azért, mert gyermekkoromban nem láttam jó példát arra, milyennek kell lennie egy igazi kapcsolatnak. Nem tudtam, hogy lehet más milyen is. Emy azonban elűzte a szürkeséget, és helyette mindent feketévé és fehérré változtatott. Bár mi volt is a kérdés, mindig ő volt a válasz. Ő lett a mindenem: a tüdő, amellyel lélegeztem, a szív, amely a mellkasomban dobogott, és a szem, amivel láttam. A részemmé vált, és már csak egy papír hiányzott, hogy a világ is tudomásul vegye, olyan elválaszthatatlanok vagyunk, amilyennek tartottam magunkat. Csak egy papírlap volt az egész, ám az érzés sokkal többet számít́ott. A lelkem mélyén valami idegesen azt követelte, hogy tegyük hivatalossá a kapcsolatunkat. Minél hamarabb. Ugyanez a részem azonban aggódott is amiatt, mit fog szólni  Amy a családomhoz... ahhoz, ahogy felnőttem. Kilépett az ölelésemből, és megharapta már amúgy is vörös és felduzzadt alsó ajkát. Ezután elhúzta a zuhanyfüggönyt, és belépet a kádba. Gyűlöltem a félelmet, amely a szerelmem mögött bujkált. Annak ellenére, hogy a kapcsolatunk meglehetősen zavarba ejtős képtelen körülmények között indult. Egy igazi rózsaszínű világ volt a miénk. Ez az érzés mindig a semmiből érkezett. Lehet, hogy éppen Emi-t néztem, megérintettem, megcsókoltam, aztán egy futó pillanatra hirtelen belém hasít́ott a rettegés, hogy minden össze fog omlani. Olyan elkerülhetetlennek éreztem, hogy végül le fogunk zuhanni, mintha csak egy szakadék szélén egyensúlyoztunk volna. Nem tudtam, hogy történik meg. Az ő bizonytalansága vagy az én makacsságom lesz-e az oka, esetleg a sors közbeavatkozása, de náhany másodpercig meg voltam győződve róla, hogy ez vár ránk. Aztán persze Emy mindig visszatérít́ett. Az elkerülhetetlenség és a bizonytalanságérzés e semmivé vált az iránta táplált, elsöprő szerelmem tüzében. A kétséget elűzte egy érintése vagy egy félmosolya, és úgy éreztem, hogy örökre elodázhatjuk a katasztrófát. Most is ezt tette. Kinézett még egyszer a zuhanyfüggöny mellett, és nem volt rajta semmi, csak az arcán egy mosoly. Hallottam, ahogy a vízzuhogás a megváltozik, és tudtam, hogy a tusoló aláállt. Így tehát félresöpörtem az aggodalmamat, hogy egy sokkal kellemesebb dologgal foglaljam le az időmet. Levettem az utolsó ruhadarabot is magamról, és beléptem hozzá a fülkébe. Amíg visszahúzzuk egymást a szakadékszéléről, addig sikerülni fog. Addig megőrizhetjük a rózsaszín világunkat.

***

EMILIE

Az ablakon kitekintve -és a teámat szürcsölgetve- néztem ki az ablakon, és a nyári tájat vizslattam. A mutatóujjammal a bögrémet kezdtem el piszkálni, és a teámból felszálló gőzt figyeltem. Cam átnyúlt az asztal fölött, a kezébe fogta az arcomat, és gyengéden végigsimította hüvelykujjával. A szívem nagyot dobbant. Egy végtelen tűnő pillanatig a szemembe nézett, majd megcsókolt. Hihetetlenül gyengéden, úgy, hogy az egész testem beleborzongott. Az ajka hosszasan elidőzött az ajkamon, majd Cam visszaereszkedett a helyére. 

– Idd meg a teádat, elviszlek valahová! 

– Hová? 

– Azt nem mondhatom meg. Elrontaná a meglepetést. De hidd el, tetszeni fog. Nincs messze, de indulnunk kell, ha időben oda akarunk érni. Megakartam kérdezni, hogy pontosan "hová?", de tudtam, hogy úgysem árulná el, ezért csendben maradtam. Cameronnal beültünk az autóba, majd a motort elindítva gázra lépet. Mikor megérkeztünk az úti célhoz, Cam kézen fogott, a csomagtartóból kivett egy plédet – olyat, amit piknikhez szoktak leteríteni. Átvetette a vállán, és mielőtt megkérdezhettem volna, minek a pléd, megszólalt: 

– Gyere! Nem szeretném, ha elkésnénk. 

– Hová megyünk? – kíváncsiskodtam. Cam már elindult felfelé a dombon, maga után húzva engem is. 

– Cam! Hová megyünk? 

– Türelem.– nevetett Cam, és megszorította a kezem. Hamar elértünk a domb tetejére. Amikor felértünk, Cam elengedte a kezem, és leterítette a plédet a fűre, egy nagy, ferdén álló tölgyfa alá, amelynek az ágai olyan alacsonyan borultak fölénk, hogy a levelek szinte súrolták a fejem búbját. Cam leült a plédre, és megpaskolta a mellette lévő szabad helyet.

– Gyere, ülj le! 

Kissé zavartan ráncoltam a homlokomat, aztán lassan, óvatosan leültem mellé. És akkor megláttam, miért is jöttünk ide.

A dombtetőről fantasztikus kilátás nyílt a városra, a homokos tengerpartra és az óceánra. A város látványa a a pislákoló fényekkel önmagában is lélegzetelállító lett volna, de így, hogy a naplemente vörösre festette és vékony ezüst- és rózsaszín felhősávokkal díszítette az eget, egyszerűen volt. A lemenő nap fénye a tenger sötétkék hullámait is vörössé, sárgává és rózsaszínűvé változtatta. Nem tudtam betelni a látvánnyal, ahogy a nap hatalmasnak tűnő korongja lassan lebukott a horizont mögé. Körülöttünk békés csend honolt; ide nem hallatszott és a város vagy a strandokon nyüzsgő szörfösök zaja. Csak a lágy szellő zörgette a leveleket a fejünk felett.

– Hűha! – suttogtam.

Ezt a látványt tényleg nem lehetett szavakkal leírni.

– Ugye? Mondtam, hogy tetszeni fog! – koccantotta a vállát az enyémhez Cam, és amikor a megbabonázó látképből elszakadva felé fordultam, rám mosolygott – azzal a valódi mosollyal, amiről az arcán megjelent az a bizonyos gödröcske, és amitől még élénkebben csillogott a szeme.

– Cam, ez csodálatos! – mondtam halkan.

– Nem. Te vagy az – suttogta Cam.

– Ez annyira romantikus! 

– Mondtam, Emi, hogy ezúttal rendesen fogom csinálni. És tudtam, hogy tetszeni fog. De még nincs vége. Adj még úgy...– az órájára pillantott – ....tizenöt-húsz percet.

– Miért? Mi lesz akkor? 

Cam nem válaszolt, csak kuncogott, és a szabad kezével maga felé fordította az arcomat, hogy megcsókoljon. Ez is egy újabb gyengéd csóknak indult, amitől elolvadtam, de nem telt bele sok idő, és vadul a hajába markoltam, ő pedig szorosan magához ölelt. Nem tudom, mennyi ideig maradtunk így, de egyszer csak arra eszméltem, hogy a pléden fekszem, Cam pedig félig rajtam. Egy pillanatra sem hagytuk abba a csókolózást. Az egész testem vibrált, és úgy éreztem, mindjárt felrobban. Úgy csókoltam Cam-et, mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese – csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velem történt. Még a közöttünk pattogó szikrák is igazinak tűntek. Mintha a tűzijáték petárdái ott robbantak volna közvetlenül a fejem felett, amikor csókolózunk...

Kifogytam a szuszból, ezért ,eg kellett törnöm a csókot. Cam is felült kissé, és mindketten a város felé fordultunk. Az égbolt időközben sötétebb szint öltött. Nem szénfekete volt, még csak nem is tintakék, de azért elég sötét. A tűzijáték szikrázó szivárványszínei lassan elhalványultak. Ekkor süvítve újabb petárdák törték az ég felé, és felrobbanva zöld, arany, kék, és rózsaszín mintákat rajzoltak elénk. 

– Ó, te jóságos...! – akadt el a lélegzetem.

– Tűzijáték van a parton – közölte Cam. – Elfelejtettem, mit ünnepelnek, de volt valami rendezvény, és...hát igen.

– Ez nem semmi! Előbb naplemente, most meg ez? 

Újabb petárdák robbantak az égen, szédítő színkavalkádban hullva alá.

– Mivel érdemeltem ezt ki? Úgy értem, ezeket az aranyos gesztusokat...

– Jóvá akartam tenni, mindent, amit elhibáztam! Néha azonban egy bocsánatkérés nem elég. És sokkal, de sokkal többet érdemelsz ennél és tőlem.

A következő pillanatban az ajkamra tapasztotta az ajkát, olyan hevesen és olyan váratlanul, hogy elállt a lélegzetem. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem visszacsókolni, és csak akkor tértem magamhoz, amikor Cam végül elhúzódott. A  tűzijáték még mindig tartott odalenn, és táncoló színes fényekkel vonta be Cam arcát.

– Szeretlek, Emi – mondta Cam, félresöpörve a szemembe lógó hajszálakat.

– Én is szeretlek – suttogtam.

Cam futó csókolt lehelt az ajkamra, aztán átölelt, és én ismét a vállára hajtottam a fejem. A tűzijáték a parton folytatódott, fényben borítva az elsötétült eget, miközben én boldogan pihentem Cam karjaiban a dombtetőn. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Új év, új rész, új kinézet! Remélem tetszik! El sem hiszem hogy már 10 olvasóm van és 5000+ nézettség van a blogon! Köszönöm! Imádlak titeket! Várom a véleményeket! Puszi nektek! Pipáljatok, írjatok! ;)) Kíváncsi vagyok a véleményekre! Puszi,Betty