Epilógus

2024.10.18.

Az idő megállíthatatlanul, szinte már futólépésben rohant át felettünk, s észre sem vettük, mennyire gyorsan elillant. Mintha csak tegnap lettem volna a kórházban, illetve tudtam volna meg, hogy babát várok. Az első pillanattól fogva tudatosult bennem, hogy ideje felnőni a feladathoz. Mind a ketten nagyon vártuk a baba érkezését. Apa boldogan fogadta a hírt, ahogy a fiúk is. Cameron annyira boldog volt a baba érkezése folyamán, hogy saját lakást akart keresni számunkra. De a nagyi felajánlotta, hogy maradjuk, mivel bőven elférünk és így legalább a közelbe lesz. Én is igy véltem az ötletet, igy hosszú könyörgés után rá tudtam venni Cameront, hogy maradjunk. A házban az egyik szobát megis csináltuk baba szobának. Ki festettük, be rendeztük, ami kellet azt megvettük. Boldog voltam. Menthetetlenül boldog. Cameron itt van velem, apa, a nagyi s az édes kis kisfiam, Christian.

2025.05.20.

A kis Christian 


Ahogy kinyújtottam az ujjamat neki, automatikusan rákulcsolta apró kis tenyerét, majd egy tündéri mosolyt villantott felém, válaszul egy apró puszit nyomtam a homlokára. A kisfiam hatalmas barna szemeivel vizslatta arcomat. Olyan pici, mégis végtelenül tökéletes. Csillogó íriszeit, barna hajacskáját és mosolyát az apukájától, míg az álla vonalát és orrának formáját tőlem örökölte. Egyszerűen hihetetlen és csodálatos! Pár hónappal ezelőtt, még el sem mertem képzelni, hogy ilyen fantasztikus, amikor az ember a saját gyermekét tartja a kezében. Igen, minden bizonnyal ez felülmúlhatatlan. Olyan törékeny, és védtelen, mint a ma született bárány. Annyira gyönyörű!

- Kopp, kopp. - nézet be az ajtón apa, s közelebb jött hozzánk. - Hát szervusz kis csöppség! - fogta meg csöppnyi kezeit, mosolyogva.

- Szia, apu! - mosolygok, majd a homlokomra lehel egy csókot.

- Minden rendben ment? - kérdezte.

- Igen! Cameron ott volt bent a szülő szobába velem, úgyhogy ki bírható volt az 12 óra. - sóhajtom. Ekkor ő is felbukkant az ajtóban. Csillogó barna szemei könnybe lábatak, annyira meghatodot a látványtól. Leült az anyám mellé, kezemet megfogta, az ajkamra lehelt egy csókot, majd karjába adtam a kis csöppséget. Annyira édesek voltak, hogy én is bele könyeztem. Csak fogta a kezében és csak néztek egymást. Néha beszélt hozzá kedves kis dolgokat, amik néha viccesek is voltak.

- Édesem, annyira gyönyörű! - adja vissza a koromba. - Büszke vagyok rád! Szeretlek! - csókol meg szenvedélyesen.

- Én is szeretlek!

- Megfoghatom én is? - lépnek be hirtelen a srácok.

- Hát persze! - nevettek. Először Jack fogta meg, aztán Joe, s utána pedig Carlos kezébe is oda került. Sajnos nem tudtak sokáig maradni, mivel a nővér kizavarta őket,-mondván túl sokan vagyunk,-és hogy pihenni kell az anyukának. Nagy nehezen el is indultak, mindenkitől kaptam egy kis ajándékot búcsúként, majd mindenkitől puszival el köszöntem. Christől is el kellet búcsúznom, sajnos, hogy ő is pihenhessen. A kis csöppségnek adtam egy puszit a homlokára, majd egy utolsó pillantás után oda adtam a a nővérnek.

- Drágám, hozzak valamit be? - kérdezi Cam, mikor már elmentek apáék.

- Őőő...igen. Kellene még pár ruha. Meg pelenka és baba ruha! - sorolom fel őket.

- Rendben! Nemsokára jövök! Addig is pihenj! - Bólintottam, majd az oldalamra fekve elaludtam.

***

Otthon 

- Apu!- kiáltok fel az emeletre.

- Igen?!

- Vigyázol kérlek Chrisre? 

Nem kellet kétszer mondanom máris rohant le apu az emeletről. Egy puszival megköszöntem, majd felálltam Chris mellől, apu pedig a helyemre ült.  Amíg ők édesen játszódtak, addig én össze dobtam egy kis vacsorát. Mikor készen lettem, szépen meg térítettem az asztalon. 

- Kész a vacsi!- szóltam be a nappaliba. Mindenki leült az asztalhoz és nekiállt a vacsorának, addig én kimentem Chrishez a nappaliba és felvettem az ölembe és felsétálunk az emeletre. Ott rátettem a pelenkázora, majd tisztába raktam. Miután készen lettünk, kidobtam a koszos belust a kukába, leültem a bent levő kanapéra, majd megettetem. 

- Szia, drágám!- jön meg nagy mosollyal az arcán Cam.

- Szia, Édesem!- nézek fel rá, mikor oda ér hozzánk,majd csókot lehel ajkamra. 

- Menj nyugodtan enni, addig én el leszek vele! 

- Rendben.- sóhajtom. - de büvisztesd meg, kérlek!

- Ez a legkevesebb.- mosolyog. Lopok tőle még egy puszit, majd lemegyek az ebédlőbe. A srácok még esznek. Csatlakozók hozzájuk. Szedek a tányéromba egy kis tésztát, egyik kis szószt, majd enni kezdek. Mikor végzünk össze szedem gyors a tányérokat, és a mosogatóba teszem őket. Gyorsan elmosom, majd vissza rohanok Chrishez és Camhez az emeletre.

Mikor bemegyek a szobába Cam és Chris az ágyon fekszenek,  Cameron édesen alszik mellette, míg a kicsi nézi apukája arcát. Istenem de édesek! Lassan oda hajolok, megfogom a kicsit, és levetköztettem a fürdéshez. Apu enged jó hőmérsékletű vizet a baba kádba, majd a kicsit bele rakva óvatosan megfürdetjük.  Mikor készen vagyunk, fel öltöztettem és berakom a baba ágyba. Apának mondom hogy figyeljen egy kicsit rá, míg én gyorsan le zuhanyzók. Bemegyek a mosdóba, és egy gyors zuhany után már kint is vagyok. Cameron már nem alszik, hanem ismét Chris-t tarja a kezében. Gondolom sírt. 

- Minden rendben?- ülök le mellé.

- Persze! - nézz rám. - Olyan gyönyörű!- gyönyörködik benne. 

- Igen, az!- bólintok.

- A mi kis, kicsike fiúnk!

------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Ime itt is lett volna a befejező része a blognak! Remélem tetszet a történet nektek is, mint ahogy én is szerettem írni! A véleményeket most is várom bármilyen formában! Akár pipa, kommi, vagy feliratkozás! Köszönöm a 13(!) rendszeres olvasót! Nagyon örülők neki! Remélem a következő történetem is tetszeni fog és még többen lehetünk!;))  A kövi blog kapcsán csak annyi füzni valóm lenne, hogy pénteken-szombaton, ez a két nap közül várható a prológus!:)
Addig sok-sok puszi és ölelés minden olvasómnak! IMÁDLAK titeket!!! ❤❤❤
Betty

I.18- "Nem akarok beszélni!"

Sziasztok, drágák! Itt is van az új rész! Kicsit megint el csúsztam vele egy csöppet, és rövidebb is lett a kelleténél, de itt van!:)) Várom a véleményeteket! Írjatok nyugodtan! Pipáljatok is! Sok puszi, Betty
Ui; Sietek a kövivel!
Uui; Ha irtok pár kommit hamarabb is jöhet a rész! Ti döntésetek!;))) puszusz


 - Emilie, mit keresel itt?- jön oda rémült arccal Cam elém. A kezemet megfogja és milyen belenéz a szemembe.
- Én...Én csak...- kezdtem bele a mondatba, de sokkban voltam apa és a hallottak láttán.
- Hozott egy kis sütit.- segített be Joe a mondandómba.
- Nem kéne itt lenned, Emilie.- mormorja maga elé. Lágyan végig simít arcomon, amitől én kissé beleborzongok. Bólintva engedelmeskedek és az ajtó felé vesszem az irányt. Körülöttem mindenki engem nézz. Apa az ajtóba áll. Félve lépek ki az ajtón, nem merek rá nézni sem. Ő megfogja a karom és vissza ránt magához. Szemeim kitágulnak, a levegőt szaporábban kezdtem lélegezni. Ijedten nézek rá. Cam egyből oda ugrik elénk, és kitépi kezemet apám kezei közül. Dühös. Nagyon dühös. Izmai megfeszülnek az idegtől, szaporán veszi a levegőt, megnyugtatva megfogom karját, invitálásra célozva, hogy menjünk. Rám néz. Sötét barna szeme, barnából-feketére változtak. Egy kis halvány mosolyt erőltetve suttogom neki, hogy menjünk. Egy utolsó szemkuntantus és máris a másik házba indulunk. A karomnál fogva húzom magam után vonszolva. Az bejárati ajtót bezárom és a kanapéra ülünk. Én már kicsit nyugodtabb vagyok, Cam még mindig feszült. Beleülök az ölébe és úgy ölelem magamhoz nyugtatásként. Belenéztem gyönyörű csillogó barna szemeibe, már nem volt sötét színűek, inkább aggodalom volt a tekintettébe. Megcsókoltam, puha, nedves ajkát, majd beszívtam kellemes férfias illatát.
- Emi, miért nem vártál meg?
- Sajnálom, nem tudtam, hogy "Ő" lakik ott.- hajtottam le a fejem, de ő a mutató ujjával maga elé fordított.
- Mi lett volna ha bajod esik?
- Fogalmam sincs...Sajnálom!
Hirtelen kopogni kezdtek az ajtóban.
- Emilie! Beszélnünk kell!- dörömbölt.
- Nem akarok beszélni!- álltam fel, Cam öléből és az ajtóhoz mentem.
- Nincs semmi megbeszélni valónk! Tűnj el!- ordítottam.
- Kislányom azonnal gyere ki!- utasított.
- Kivan zárva!
- Bízd rám!- fogja meg a vállamat. - Menj fel a szobádba és zárkózz be!- homlokomra add egy csókot. - Nem lesz semmi baj!- bólintok, egy gyors csókot még lopok tőle, majd felrohanok.

Cameron

Nagyon sóhajtva kinyitom az ajtót. 

- Hol van?- tőrbe az ajtón. 

- Mr. Groven! Kérem, menjen el! Emi nem akarja látni önt.

- Ő a lányom! Jogom van ahhoz, hogy beszéljek vele!- fenyegetőzik. 

- Az lehet, de ő nem akar!- förmedek rá.

- Leszarom Cam! Látni akarom most!!

- Nem tehetem. Most pedig menjenek el!- invitáltam ki. 

- Nem megyek én sehova! És ne utasítsál engem, világos?- utasít fenyegetve mutató ujjával. 

- Hagyjon minket békén! Kilépek! 

Közelebb jön, majd egy nagy ütést érzek az arcomon, amitől a földre kerülök. Oké, így is le lehet játszani! Feltáplálkodtam és bevertem neki egyet. Ütöttem, vertem, addig amíg szinte majdnem ki lehelte a lelkét. Eszem ágában sem volt őt megölnöm, csak figyelmeztetni a tetteire. Valljuk be én is kaptam egy-két maflást, de igyekeztem megvédeni magam a legjobb esetben. Joe és Carl is átjött a zajra, próbáltak szét szakítani minket, mert ők nem keresték a bajt. Egy idő után Emilie is lejött, hogy szemügyre vegye a terepet. Kár volt neki! Ott álltunk összeverve, véresen, kiszakított ruhával, az arcunk tiszta vér és sebes. Ijedve közelit felém és szorosan átölel, majd felnéz rám gyönyörű kék szemeivel. Látom a szemében a félelmet, és a szenvedést, a szeme könnyes, a levegőt szaporábban veszi.
- Mit műveltél?!?!- fordul meg. - Te szemét állat!- tör ki a sírás belőle és térdre rogy. - Miért??
- Főnök menjünk!- néz rá Joe.
- Nem! Addig nem megyünk sehova, amíg nem beszéltem a lányommal!- kell ki magából. Oda akar menni hozzá, de a fiú a karjánál fogva nem engedik.
- Menjünk!- határozottan mondja Joe. Egy utolsó pillantás, egy bólintás felém a fiúktól, és már húzzák is ki Mr.Grovent a ház ajtajából.
Nagy sóhajal leguggolok a szerelmem mellé, megfogom karját, majd az ölembe húzom. Átfogja nyakamat, majd fejét nyakamba fúrja.
- Nem lesz semmi baj! Itt vagyok, szerelmem!- suttogom fülébe, közben a hátat simogatóm.

I.17-"Szomszédok"

A nap vakító sugarai ébresztett fel édes kis álmaimból. Nyújtózkodva terülők szét az ágyon, majd a szememet megdörzsölve nézek körül a szobába. Csodálkozva veszem észre, Cam nincs itt. Az éjjeli szekrényre pillantok, ahol egy kis cetli van. Oda hajolok:

"Jó reggelt, virágszálam! Hívtak, így el kellet mennem! Sietek vissza! Csók xx"

Sóhajtok egyet, belebújok cuki kis mamuszkámba és a konyha felé veszem az irányt. A mikroba forralok vizet, majd mikor kész, beízesítve ki ülők a teraszra. Ahhoz képest, hogy nyár volt, kicsit borús volt az idő kint. Néztem a tájat, a házakat, és a madarak csiripelését hallgattam. Kellemes idő volt. Elég csendes nap, pedig már reggel 10 óra volt, és ilyenkor azért elég mozgalmas szokott lenni. Szomszéd házat kezdtem el figyelni van e benne valami mozgalom. Mivel az autó nem volt a kocsi felhajtón, így arra döntésre jutottam, addig nem köszönök be. Gondoltam, addig készítek egy kis finomságot számukra. Felálltam, szippantottam még egyet a friss levegőből, majd beléptem. A bögrémet betettem a mosogatóba, kezet mostam, majd hozzá valókért kutattam. Egy egyszerű csokis maffint választottam. Össze kevertem a hozzá valókat, majd a sütőbe raktam. Amíg vártam az édes kis desszertre, addig fel ment és lezuhanyoztam. Koszos ruhákat a szennyesbe dobtam, majd a zuhany alá álltam. Megmosakodtam, majd a zuhanyfülképből kilépve, magamköré csavartam egy törülközőt. Tiszta ruhát vettem, a hajamat felkötöttem kontyba, egy kis halvány sminket magamra kaptam, s vissza mentem a konyhába, hogy megnézzem készen van már a maffinok.
- Kész is!-állapítottam meg. Kikészítettem őket egy tányérra, majd a cipőmbe belebújva, átballagtam. A küszöbön megálltam, majd becsöngettem. Egy magas szőkés-barna hajú, kék szemű szempár nyitott nekem ajtót. Rámosolyogtam és köszöntem:
- Szia! Emilie vagyok a szomszédból!- mutatkozok be.
- Helló! Én Joe vagyok!- mosolyog vissza. - Ezt nekünk hoztad?- nézz a kezemre lévő tálra. Apró elmosolyodok és bólintok. - Búj be!- megy egy kicsit arrébb, pont annyira, hogy elmehessek mellette. A fiú becsukta az ajtót és követett. A nappaliba mentünk ahol leültünk. "Rendes" srácnak tűnt első ránézésre. Helyet foglaltunk.
- Kérsz, esetleg, valami italt?- nézz rám.
- Igen, egy pohár víz most jól esne.- Feláll, majd pár perccel később két pohárral tér vissza, amit a kezembe is add, én pedig jó ízűen belekortyolók.
- Nos, Emilie....Mióta élsz itt?- kérdezni.
- Hát kis korom óta, de aztán elköltőztem innen, utána ismét vissza jöttem a barátommal a nagyimhoz.
- Avagy úgy.- csodálkozik el.
- És te apuddal élsz?
- Nem. Pár haverommal béreltük ki a házat pár hónapra, aztán megyünk is tovább.- dől hátra a díványon.
- Értem.- bólogatok.
- Óóó...hellóka!- köszön hirtelen kettő majdnem egyforma srác.
- Őőő...Sziasztok!-köszönök nekik kissé meglepődve.
Közelebb jönnek. Felállok hogy köszöntsem őket.
- Én Carlos vagyok, Ő pedig a testvérem Lee.-fognak velem kezet. Ó...így már érhető a hasonlóság. Mosolyogva helyet foglalok a kanapén velük együtt.
- Emilie a szomszédunk, srácok! Hozott nekünk sütit is.- kezd el beszélni Joe, és mosolyra húzza száját. Mosolyogva viszonzom kedvességét, és egy kissé zavarba is jövők a három fiútól. Nem nagyon szoktam fiúk társaságában lenni, mert kissé félénk voltam a suliba. Zárkózott diák voltam, inkább lányokkal barátkoztam, de belőlük sem volt annyira sok. Sarah és Emma volt csak nekem. Ők mindenben támogattak, és úgy vigyáztak rám, mintha a húguk lennék. Nagyon hiányoznak ők is! Haza megyek fel is hívom őket!-gondoltam.
- Lassan ideje mennem, srácok! A barátom már biztos keress!- állok fel hirtelen. Az órámra nézek 16:22. Jézus! Már ennyi az idő!?
- Na...Maradj még!- fogja meg hirtelen a kezem Lee, amit kissé rossz állóan nézek, de észre veszi, és abban a pillanatba el is veszi.
- Nem maradhatok! Sajnálom!- hajtom le fejem és a kezemet kezdem el piszkálni zavaromba.
- Kérlek?- jön oda elém Carl.
- Jajj...Na jó...-sóhajtok
- Ezaz!- ölel át. Nem számítottam erre az ölelésre, de láttam mennyire boldoggá teszi ez, ezért vissza öleltem nevetve. Leültünk vissza a kanapéra.
- Nézzünk egy filmet!- javasolja Lee. Mindenki bele egyezett. Lee berakott a CD lejátszóba egy lemezt, addig Carl és Joe hozott egy kis üdítőt és popcornt. A nagy fiúk 2-öt néztük, ami nagyon vicces volt. Adam nagyon jó színész, szeretem a filmjeit. Taylor nagyon dilis karaktert kapott, mint amit megszoktam tőle. Össze-vissza karatézott és ugrált, tisztára beképzelt volt. Nagyon sokat nevettünk, néha beszólt néhány viccet Carl és Lee egy-két részhez, amin jót nevettünk. Jól éreztük magunkat. Jó ötlet volt át jönni hozzájuk, ahhoz képest, hogy mást gondoltam róluk akkor, mikor láttam őket először. Lassan a film végére érkeztünk, kint már sötét volt. A bejárat felől beszélgetés hallatszót.
- ....Rick-et a városba láttuk! Emiliet keresi.- csak ennyit kellet hallanom és a bejárathoz rohantam.
- Cam?
- Emilie?
- Apa?

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Meghoztam az új rész! Sajnálom hogy most tudtam hozni (!) nem nagyon volt most időm...Ez a rész hát nem is tudom milyen lett, de kicsit rövidebb lett, mint az előző, na de mindegy. Remélem azért tetszik és kapok pár kommentett! :) Örülnék neki, és a véleményekre, hogy tudjam min is kellene javítanom, mert lassan-lassan vége az első évadnak! Arra gondoltam (ha ti is bele mentek), hogyha szeretnétek, lenne második évad is. Attól függ ki szeretné. A kövi rész 1 hét múlva jön! Puszillak titeket, Betty