I.20.-Család

Szaladok, és amikor a lábam már nem visz, akkor botladozom, amikor pedig már azt sem tudok, négykézláb mászom, araszolgatok előre, belevájom a körmöm a talajba, mint egy giliszta, amely nyugodt helyet próbál keresni magának egy különös, új dzsungel buja földfelszínén. Vérzek. Fogalmam sincs, milyen mélyen hatolok be a Vadonba, vagy milyen hosszú utat teszek meg az erdőben, amikor  rádöbbenek, hogy eltaláltak. Legalább egy rendőrnek sikerült meglőnie, amikor felmásztam a kerítésen. Az oldalamat horzsolta a lövedék, kicsivel a hónom alatt, de ez is elég volt hozzá, hogy a vér átáztassa a pólómat. Mégis szerencsésen megúsztam. Nem mély a seb. A vér és a hiányzó bőr látványa azonban fájdalmasan valóssá tesz mindent: az ismeretlen környezetet, az irdatlan őserdőt mindenfelé és mindazt, ami történt, amit magam mögött hagytam. Amit elvettek tőlem. Madarak csivitelnek a fejem fölött. Egy kíváncsi kis állat visszaszalad a búvóhelyére, a lombok szövedékébe. Gondolkozz, gondolkozz! Cameron. Mit tenne most Cameron? Elképzelem, hogy Cam velem van, mellettem van. Leveszem a pólóm, letépem a szegélyét, és a legtisztább részét szorosan a mellkasomra kötöm, hogy rásimuljon a sebre, és elnyomja a vérzést. Fogalmam sincs, hol vagyok, és merre megyek. Csak arra tudok gondolni, hogy haladnom kell tovább, menni és menni, egyre mélyebbre, egyre távolabb a kerítéstől, a kutyáktól, a puskáktól. Cam még itt van. Itt kell még lennie! Muszáj magam mellé képzelnem. Egyik lépés a másik után, hadakozás a tüskékkel, méhekkel, vérszívókkal; vaskos, széles ágakkal, a levegőben ködpamacsra hasonlító szúnyograjokkal. Egyszer aztán egy folyóhoz érkezem. Annyira gyenge vagyok, hogy majdnem elsodor egy áramlat. Éjszaka a vadul zuhogó, hideg esővel kell megküzdenem. Egy hatalmas tölgyfa gyökerei közé bújok el, mialatt körülöttem láthatatlan állatok rikoltoznak, zihálnak és zörögnek a sötétben. A félelemtől elaludni sem tudok. Ha elalszom, meghalok.
Nem egy szökkenéssel születik meg az új Emilie. Lépésről lépésre – majd araszról araszra. Miközben mászom, az egész bensőm elporlad, és a szám megtelik a füst ízével. Végül már csak körömnyi távolságokat haladok, akár egy féreg. Így jön világra az új Emilie. Amikor már nem tudok előre haladni egy-egy ujjnyit sem, leteszem a fejem a földre, és várom a halált. Ezúttal a kimerültség erősebb a félelemnél. Feketeség tátong fölöttem, és minden irányban körülöttem is, az erdő hangjai pedig mindenható szimfóniává állnak össze, amely ki akar űzni a világból. Már a temetésemen vagyok. Leeresztenek egy keskeny, sötét helyre. Apám figyeli, ahogy a testem lesüllyed a sírba. Énekelnek. Egy füsttel teli, fekete alagútba kerülök, és nem félek. Cam vár rám a túloldalon. Ott áll, mosolyogva, a napfényben.
Felém nyújtja a kezét, és felkiált...

- Hé! Hé!
- Ébredj!
– Hé! Ébredj! Gyerünk már! Gyerünk!

A hang visszarángat az alagútból, és egy pillanatra fel sem fogom mi történik, amikor kinyitom a szemem, és Cam arcával kerülök szembe, körülötte apám és a fiúk. Hát él! Él és vírus, leszámítva a kinézetével. Gyorsan akarok felpattant a földről, de nem sikerül a tervem. Hasító fájdalom zodul vérző sebemre, majdnem elesek, de Joe elkapott. Küldök felé egy halvány mosolyt, majd Cameron karjaiba bújok.
 - Mi történt? Jól vagy?- nézek szemeibe.
 - Igen, szívem! Mr.Groven megmentett.- fordul apám felé.
Ránézek egy pillanatra apára, majd újra Camre és ismét apára.
 - De láttalak, hogy meglőttek!-aggódók.
 - Nem vészes! Időben megérkeztek a srácok és el tudtam még menekülni a helyszínről.
 - Örülök, a lényeg, hogy itt vagy, velem!- Megölelem Cameront, majd apámhoz lépek.
 - Köszönöm!- közelebb megyek hozzá és megölelem. - Bocsánat, hogy nem hallgattalak meg! Tudom csak jót akartál nekem. De tényleg nem kellet volna úgy betörni hozzánk!-nézek rá.
 - Tudom, tudom. Én bűnöm! De helyre is hoztam, szerintem.-mosolyog rám.
 - Igen!- kezdünk el mindnyájan nevetni.

***

1 hónap elteltével 

Egy hónap telt el azóta, amióta apám felbukkant a lakásunkban. Azóta mindennap találkozunk és együtt lógunk. A múltat elfelejtettük és nyitottunk egy tiszta lapot mindnyájunk számára. Sokkal boldogabb vagyok. Cam itt van velem, és legfőbbképpen apa. Egy boldog család lehetünk most már. Nincsenek bűnös ügyek, nincsenek veszélyes munkák. Teljesen tiszta lappal indult minden körülöttünk. És ennek én nagyon örülök.

Másnap reggel egyedül voltam otthon. A kanapén ültem, iszogattam a teámat. Cameron  dolgozott, apa pedig elment a fiúkkal valahová. Gondolkodtam. Nem is tudom, hol kezdjem... Apám újra a család részese lehet. Sok bajt kavart az egész életemben, de meg kellet neki bocsájtanom. Magam miatt. Nem tett semmi rosszat, csak védeni akart a bajtól. Eleinte nehéz volt a kapcsolatunk, de az idő múlásával össze szokott a kis csapatunk. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy el sem hiszem mik történtek, egyszerűen. Anya halála megviselt, aztán a nagyihoz kerültem, mint gyáma, utána pedig jött Rick, aki a legelején még jó embernek bizonyult, aztán mi lett belőle, egy gyilkos. Aztán belépet az életemben Ő. Cam. Camre mindig számíthattam a legeslegelején is, ő ott volt velem, és most is itt van, éppen és egészségesen. Ő a mindenem.

Egy pillanatra kinézek az utcára, majd teámból az utolsó kortyot  is lenyelem. Felállok a kanapéról, és a konyhába sétálok, hogy a mosogatóba tehessem azt. Kis ásítás közepette megnyújtózkodok. A hasam megkordul az éhségtől. A hűtőben kutatni kezdek. Egy kis keresés után, megtalálom a tegnapról maradt csirkét, gondoltam azt megfelelő lesz. Ki is vettem azt, letettem az asztalra, s enni kezdtem. Kis idő után kezdet a csirke kicsit fura ízű lenni, egy kis undor fogott meg. Nagy gyorsasággal felálltam, majd a lépcsőn 2 fokonként lépkedtem fel, be a fürdőszobába, megszabadulni a csirkétől. Éppen el is értem a mosdót, és megtudtam szabadulni tőle. Nagyot sóhajtva  megtöröltem arcom, és furcsa érzés kavargott bennem. Lehetséges? Egyszerűen nem hittem el. Négykézláb előkerestem a naptáramat, hogy biztosra menjek. Igazam volt! Egy hete késik a menstruációm. Eltartott még pár perc, hogy felfogjam. A fejemet neki támasztottam a szekrénynek, a kezemet az arcomba temetem. Hirtelen olyan boldogság hormon futott végig az arcomon, hogy azt már nem lehetett tönkre tenni. Biztosra kell mennem! Még ma! Előhalásztam a fiókból a terhességi tesztet, majd megcsináltam. Vártam. Öt perc, tíz perc telt el, mire rászántam magam, hogy megnézzem. Lassan oda sétáltam, majd csigamódjára nyújtottam a kezem a teszthez.
- Légyszi, légyszi, kettő csík legyen! Kettő! Kettő!-ismételtem. Rászántam magam és megnéztem. Két csík volt rajta. Örömömbe felsikítottam.
- Emi, minden rendben?- jött be Cam lihegve.
- Igen!- fordultam felé, és beleugortam nyakába.
- Mi ez a nagy örömködés?-nevet. Cam lehámoz magáról, majd nagy mosollyal az arcomon kimondom:
- Terhes vagyok!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Drága olvasóim! 
Elérkeztünk a blog utolsó előtti részéhez. Már csak egy epilógus maradt hátra!:) NAGYON,NAGYON KÖSZÖNÖM, a 12! FELIRATKOZOTT! El sem hiszem! Még soha nem volt ennyire jó egy blogom se, mint ez volt! Imádtam ezt a történetet, ahogy ti is szerettétek sokan:) Nehéz lesz megválni Cameron és Emilie szerelmi történetének. De! Nem kell megválnunk tőle, ha nem akarunk! A-a nem kell! HA ti is szeretnétek lehet 2 ÉVAD! IGEN! 2 ÉVAD! Írjátok meg kommentbe, ha ti így vélitek ezt, ahogy én is!:) Remélem nektek is a szívetekhez nőt a történet, úgy ahogy nekem.:) Vagy akár egy más fajta történetet osztanák meg a számotokra.:) Ahogy a többség dönt. Mindkettőt szívesen írnám!:) Már megvannak a tervek, már csak el kell dönteni melyik is legyen!:) 
Várom a véleményeket! Oldalt is lehet szavazni!:)
Sok puszi és ölelés,Betty